Gyógyfürdőzés a kádban

Amikor csak beülünk egy jó meleg vízzel teli kádba, vagy úszunk a tengerben, egy fürdőben odaállunk a hátunkat masszírozó vízzuhatag alá, akkor mondhatjuk azt, hogy hidroterápiát alkalmazunk, hiszen a víz erejét vesszük igénybe.

Ezzel szemben a balneoterápia jóval többet jelent. Azt a tudományágat foglalja magába, amely a gyógyvizek gyógyító erejének, valamint az iszapnak és más ásványi anyagoknak gyógyászati hatásait vizsgálja.

Egyes helyeken az iszapkezelésen túl még ivókúrát, inhalálást és gyógymasszázst is alkalmaznak speciális diétával is kiegészítve. Ezeket összefoglaló néven fizioterápiának hívjuk.

Gyógyfürdőkultúra Magyarországon

Mint ahogy azzal bizonyára sokan tisztában vagyunk, Magyarország élen jár termálvizes forrásainak számát tekintve: több mint 500 hellyel rendelkezik. Szerencsére rengeteg fürdőhely épült az adott források környezetében, folyamatosan újjáéled a fürdőkultúra, így bőven van lehetőségünk válogatni, hová szeretnénk elmenni kúrát venni.

A hazai termálfürdők csoportosíthatók aszerint, hogy milyen ásványi anyagokban bővelkedik a vizük. Magyarországon a legtöbb gyógyvíz kalcium-magnézium-hidrogén-karbonátos, ez főleg a Dunántúlon jellemző. Az alföldi vizek jódos-brómosak, de kénes gyógyfürdőink is vannak országszerte, pl. Mezőkövesd, Hévíz, Csisztapuszta.

A balneoterápia gyógyhatásai

A gyógyfürdők csak akkor használnak, ha rendszeresen visszajárunk két-három naponta, és 20-30 percet eltöltünk benne. Ásványianyag-tartalmától függően leginkább ízületi, nőgyógyászati és bőrproblémákra kiválóak, de általános fájdalomcsillapító, nyugtató hatásuk is van.

Érdemes a kiválasztott hely vizének összetételét tanulmányozni, hogy ne a helyszínen érjen meglepetés, amikor épp egy sötétbarna vastartalmú gyógyvízben ücsörgünk. Háziorvosunk tanácsát is kérhetjük, mely esetekben javallt vagy ellenjavallt az adott balneoterápia.

Gyerekeknek vigyázni kell vele, bizonyos gyógyvizekbe 12 éves kor alatt nem ajánlatos bemenni és hosszabb időt egyhuzamban eltölteni.

Balneofürdő otthon

Amikor nincs lehetőség gyógyfürdőt látogatni, akkor se keseredjünk el, otthon is elkészíthetünk hasonló gyógyhatású, ha nem is ugyanolyan vizet a saját kádunkban. Persze, ha rendelkezünk egy hidromasszázs káddal, az felér egy termálfürdőzéssel.

Az otthon elkészített gyógyvizünk természetesen nem lesz olyan tömény, mint a termálfürdőben, de így is érezni fogjuk a hatását. Ehhez nem kell más, mint hogy beszerezzünk az adott mennyiségű fürdősóból és beleöntsük a kb. 35-38 fokos meleg vízbe. Nagyon kellemesen el fog lazítani!

Melyiket válasszam?

Előre gondolva az ilyen időkre, ha legközelebb valamelyik fürdőhelyen járunk, érdemes beszerezni az ott kapható fürdősóból, amelyet az adott forrás vizéből nyernek ki, de drogériákban is kaphatók. Reumatikus panaszokra ajánlott a Parajdi Só, bőrbetegségekre a Holt-tengeri, asztmára és allergiára a Himalájai Fürdősó, sportsérülésekre a Bükfürdői Termálkristály javallott.