Vezető hírek
Legalább 250 magyar településen, bölcsődék, óvodák és játszóterek közelében is felhasználták azt az azbeszttartalmú kőzúzalékot, amit osztrák bányák évtizedekig szállítot
A meg nem nevezett vállalatnál elfelejtették korlátozni a tokenek számát, ami miatt boldog-boldogtalan a Claude-ot nyüstölte. Aztán jött a számla.
A Nemzeti Kulturális Alap kezdetben a térségben is egyedülálló volt, mint független projekteket támogató szervezet. Évtizedeken át az volt a kérdés, a kormányok mennyire
Az igazolás terhe a kétharmados többségen van. A kormányzatnak kell világossá tennie, hogy milyen célból és milyen felhatalmazás alapján készül ezekre az intézkedésekre,
Június 12-i tőzsdei bevezetésére készül Elon Musk űrvállalata, a SpaceX. Minden idők legnagyobb elsődleges részvénykibocsátása lehet az övék, ami Musk vagyonát is az egek
A Tisza Párt a tisztességes választások érdekében szigorítaná az óriásplakátok szabályozását, míg az Alkotmánybíróság szerint a köztéri hirdetések az egészséges környezet
A cukorbetegség kezelésére is alkalmazott hatóanyag 30 százalékkal redukálhatja a daganatok kialakulásának esélyét.
Egy háromhetes borjúban fedezték fel az amerikai húslegyet, majd az amerikai mezőgazdasági minisztérium karantént is elrendelt a régióban.
Az AI-cégek nyílt levélben üzentek az Egyesült Államok Kongresszusának, hogy szigorítson a technológia biológiai felhasználási feltételein.
Megszületett a politikai megállapodás az uniós forrásokról, a kérdés most az, hogy Magyarország képes-e augusztus végéig teljesíteni a lehívásukhoz szükséges vállalásokat
Nemrég a zöld ombudsman elé került egy beadvány, amely szerint a kerékpározás támogatása nem pusztán szakpolitikai döntés, hanem alkotmányos kötelezettség is. Az államnak
A speciális konténerrel és a felbecsülhetetlen értékű kárpit másolatával már két próbautat is megtettek, rögzítve minden úthibát, kátyút és rázkódást.
Angolabb, mint az időjárás és a viaszosvászon esőkabát, mégis külföldi gyökerei vannak, ráadásul rendkívül megosztó eledel: a jelmondata szerint vagy gyűlölöd, vagy szere
Az OpenAI-t etikai aggályok miatt elhagyó kutatók által alapított Anthropic a biztonságos AI ígéretével indult, de a Claude chatbot sikeréhez egy azóta elítélt kriptocsal
A NASA péntek délután két órára a SpaceX Dragon űrhajójába küldte űrhajósait, amíg az orosz személyzet a Zvezda modul súlyosbodó szivárgását próbálta megfékezni.
Hiába a legtökéletesebb, AI-alapú hangutánzás, az Android új csalásellenes rendszerén nem fog ki.
A Colosseum környékén lévő középiskolában régóta pletykálták, hogy a tornaterem alatt titokzatos szobák rejtőznek.
Az Európai Bizottság az EU saját felhőszolgáltatásait és chipgyártási technológiáit fejlesztené, hogy ezzel csökkentse a kontinens digitális kiszolgáltatottságát. Eközben
Pontos információkat ad a játék minden pillanatáról, és adatgyűjtő platformként is működik.
Amikor két DNS-molekula azonos szekvenciát hordoz, a töltésmintázataik korrelálnak, ez pedig gyenge, de mérhető vonzóerőt teremt közöttük.
Az űrügynökség már december óta nem tudott kommunikációs kapcsolatot teremteni az űrszondával.
Dudás Szabolcs éveken át fotózta a NER kétes esztétikájú köztér-átalakító munkásságának nyomait a karcagi sámándobtól a nyírmártonfalvai lombokronasétányig. A kiállítás h
A fiatalok növekvő mentális válsága miatt a ChatGPT és más chatbotok gyorsan a lelki segélynyújtás digitális alternatíváivá váltak. Bár a 12–21 évesek többsége elégedett
Az antropogén klímaváltozással eddig dacoló Pamír-hegységre tavaly csapott le a globális felmelegedés.
Bár Magyarország az előkelő ötödik helyen szerepel a termálvizekben gazdag országok globális rangsorában, ez nem jelenti azt, hogy úton-útfélen kutat lehetne fúrni. Gerst
A most azonosított kémiai szignálok befolyásolják az azonos fajú társulást alkotó egyedek fejlődési, növekedési stratégiáját meghatározó génaktivitást.
Szöllősi Gergely evolúciógenetikus és kollégáinak eredményei arra utalnak, hogy a prokariótáknál elterjedt génátvitel az eukarióták evolúciójában is fontos szerepet játsz
Egy vírus minden nap átmásolja magát egy szomszédos gépre. El tudod kapni, ha naponta két gépen keresheted?
A ChatPULI után itt a Komondor HPC szuperszámítógépen trenírozott Racka-4B.
A techcég ezzel meglepő módon a már meglévő populációt csökkentené, hamarosan eldől, hogy a lépést az Amerikai Környezetvédelmi Hivatal engedélyezi-e.