Vezető hírek
A miniszter szombaton a Facebook-oldalán azt írta, a szakdolgozói bérrendezés előkészítése megtörtént, a tárcaközi egyeztetések pedig felgyorsultak a Pénzügyminisztériumm
A szeles időjárás miatt autókra, épületekre, vezetékekre dőlt fák eltávolításához kérik a tűzoltók segítségét szerte az országban – közölte a katasztrófavédelem szombat d
A hét végén rendezték meg az I. Kamionos Találkozót, melyen 94–98 kamion vett részt. A csapat péntek este tett is egy jókora bemutatkozó kört Vásárhelyen, de az érdekeseb
A vásárhelyi stadionban ezzel emlékeztek Sós Antal vásárhelyi atlétaedzőre. A versenyre Világ, Európa és Magyar Bajnokok és Sós Imre leszármazottjai is eljöttek.
Szeptember 7-től 16-ig Szegeden átépítjük a Kálvária sugárút és a Szeged-Rendező és Szeged-Rókus állomások közötti vonalszakasz kereszteződésében található forgalmas közú
Hiába használt sárga villogót, mégsem tudta megelőzni a Hősök tere felől közlekedő tram-traint Orbán barátja pénzszállító autója.
Márki-Zay Péter polgármester csütörtökön videóban számolt be néhány fontos, folyamatban lévő városfejlesztési projektről, köztük a Lidl melletti körforgalom tervezett kia
Pénteken délelőtt ült össze a vásárhelyi közgyűlés. Az alig negyedórás rendkívüli ülésen az városi rendőrkapitány, Bécsi Zsolt kinevezését is támogatták.
Egy lakossági bejelentés alapján a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság munkatársai szeptember 2-án délután az Algyő és Hódmezővásárhely közötti vasúti síneknél tartózkodó
A honvédelmi miniszter augusztusi utasításában rögzítette az alakulatok régi-új neveit, egyben rendelkezett arról, hogy szeptember 1-jétől az alakulatok hadrendi száma me
A lakossági vásárlók számára a 2026. január 1-jén érvényes szinten fagyasztja be a tűzifa árát a kormány az állami erdőgazdaságoknál – jelentette be Magyar Péter miniszte
Ezen a nyáron közel 30 millió forint értékben zajlottak felújítások a város mind a tizenkét óvodájában, emellett további mintegy 10 millió forintot fordítottak különböző
A Vásárhelyi Művészeti díjat azok a magánszemélyek és közösségek kaphatják, akik a magyar kultúra fejlesztésében és terjesztésében, a magyar nyelv ápolásában, a magyar ne
A Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy férfival és egy nővel szemben, akik prostituáltakat foglalkoztattak Németországban. A vádirat szerint a házaspár 2
A választások után sem kerültek ki a politikai körforgásból a vásárhelyi Fidesz képviselői: Szél István és Markó Csaba immár Czirbus Gábor országgyűlési képviselő munkájá
A fő- és válaszfalak elváltak egymástól, a padló burkolata is szétrepedezett és a mennyezet is több helyen leszakadt Balla Katalin, a Görbe és a Rostély utcai házában. A
Telefonok, pénztárcák, bank-, és tb kártyák, diákigazolványok, cipők, szemüvegek, rendszámok, kulcsok, ezüst- és aranyékszerek – ezek azok a tárgyak, amelyeket a vásárhel
A városok és a kormány együttműködésének lehetőségeiről, a vásárhelyi fejlesztésekről, a McDonald's megnyitásáról, a szárazság miatt egyre fontosabb vízvisszatartásról, a
Egy településeken átívelő lakossági felmérést indít Ferenczi Gábor, a Csongrád-Csanád vármegye 4-es választókerületének országgyűlési képviselője. A politikus egy online
Újabb fél kilométerrel hosszabb lett a Rárósi út felújított szakasza. A munkálatok a héten fejeződtek be, így Vásárhely felől már közel két kilométeren jó minőségű aszfal
Nem küld semmiféle adó visszatérítésről SMS-t a NAV! A csalók teszik azt.
Megtartotta alakuló ülését a kegyelmi botrány felelőseit feltáró országgyűlési bizottság szerdán Budapesten – számolt be róla az MTI. A bizottsági vizsgálat középpontjába
A Vásárhelyi Nyugdíjas Szövetség szervezésében rendeztek ma pikniket Mártélyon. A programot tényleg piknikkel, zsíros kenyér fogyasztásával kezdték, majd aki akart, végig
Nem mondhatják sem a fájós lábú nénik és bácsik, sem a kismamák, hogy érzéketlenek lennének a város lakói. Látszik ez abból is, hogy a belváros két háza elő is ágyakat te
Egy héttel korábban a Rudnay utcán, ma hajnalban pedig a Kohán Györgyön gyújtotta fel a kukát – valószínűleg ugyanaz a tettes. Lehet, hogy piromán, de nem hülye, ugyanis
A Szeretem Vásárhelyt Egyesület önkéntesei az iskolakezdésre hívták fel az autósok figyelmét ma reggel, a Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola előtt. A Tigris – a
A minisztériumi iratanyag átvilágítása alapján látjuk, hogy a katonaorvos három kategóriába sorolta a lélegeztetőgépeket (A – kórházi felhasználásra alkalmas; B – súlyos
Szombaton a vármegye öt pontján csaptak fel a lángok a rendkívül száraz aljnövényzetben. Szegedről, Mórahalomról és Hódmezővásárhelyről is érkeztek lakossági bejelentések
Ma kezdett munkához a 72. Őszi Tárlat díjzsűrije, melynek feladata, hogy kiválogassa az október első vasárnapján nyíló kiállítás díjazott műveit. Az idei tárlaton – három
A lap úgy tudja, a munkás legalább 15 métert zuhant, és beverte a fejét, ez okozhatta a halálát.