Vezető hírek
Rengeteg munka, építkezés, börtönzenekar – így próbálja lekötni minden idejét Ambrus Attila, akinek házassága tavaly augusztusban ért véget. Noha volt feleségével jó kapc
A Tisza-kormány terve szerint januárban előbb három százalékkal emelik a nyugdíjakat, és csak az ezután 146 ezer forint alatt maradó ellátásokat növelik tovább. A nyugdíj
Három vereség után először nyert a Porto az idei BL-ben. A Napoli három gólt kapott az utolsó húsz percben, vereségével kicsúszott a legjobb 24-ből.
Paz és Douvikas vezérletével a Como egy óra alatt elintézte a házigazda franciákat, de két legjobbja lecserélése után sem állt meg Fábregas csapata. A vége 9–1-es vendégs
A második félidőben estek a gólok: Silva találatára Ruibal még tudott válaszolni, de Karetsas gólja végül megérdemelt Dortmund-győzelmet jelentett.
Tresoldi ezúttal is betalált, a Brugge sorozatban harmadszor győzött az idei BL-ben, és már a legjobb nyolcat ostromolja.
Szikora Róbert, Karikó Katalin és Nógrádi György neve is szerepel a most nyilvánosságra hozott állambiztonsági iratokban. Többen tagadják, hogy ügynökként dolgoztak volna
A vállon szúrt Radó Benedek egyik kollégája, Jókúti Kata is a tanúskodott A Bírónő előtt. A szintén mentős Kata egy olyan régi, fájdalmas történetet osztott meg, ami mind
A trópusi vidékeken mindennaposnak mondható, hogy az emberi lakóterek és a vadvilág keresztezik egymást, de azért meglepő lehet, amikor egy vadon élő állat önkiszolgáló b
Kabát Peti elszántsága nem ismert határokat: A visszavágó – Kapj el, ha tudsz! Hajtóvadászatában nem volt még senki ilyen közel Balázshoz és Fecóhoz, mint ő. A Célpontok
Közel 60 ezer állambiztonsági akta vált kereshetővé egy online felületen, az iratok között pedig számos ismert magyar közszereplő, köztük Szikora Róbert neve is feltűnt.
Barcelonában Józan Laciék a rossz járatválasztás miatt már a reptéren kiestek, Vályi Pistáék pedig egy apró hiba miatt szalasztották el Sebestyén Balázs és Frohner Fecó e
Jó hír érkezett azoknak, akik már most karácsonyi lázban égnek: jövő héten megnyitják kapuikat Budapest legnagyobb karácsonyi vásárai! A karácsonyi visszaszámlálás egyre
Több mint száz ponton módosítaná a választási szabályokat a Nemzeti Választási Iroda, köztük a külföldön dolgozók levélszavazását is lehetővé tenné. A javaslatokat elküld
Két férfi egy közlekedési tábla kiemelésével lopott el egy százezer forintos elektromos rollert október 13-án Budapest belvárosában. A lopást kamera rögzítette, az egyik
Szúrós szag miatt riasztották a honvédség laboratóriumi szolgálatát hétfő este egy budapesti épülethez, amelyet négy hónapja kiürítettek. A helyszínen nem találtak mérgez
Kerekes Melinda és férje már jó ideje elváltak, ennek ellenére még mindig egy házban élnek, ahova ráadásul azóta a férfi szeretője, Gács Szandra is beköltözött. A különös
Egy férfi egy fához kikötött fiatal vaddisznóra engedte rá a kutyáját, miközben egy másik férfi felvételt készített. Az eljutott állatvédőkhöz, akik szemtanúkat keresnek,
Ragány Zoltán napjai a jogi ügyek és a családi élet körül forognak, de a munkán kívül is több területen keresi a kihívásokat. A Bírónő ügyésze amatőr színészként játszik,
Lola szülése után néhány hónappal költözött be Az Árulók kastélyába, ahova most bevallotta, hogy szorongva indult, ugyanis a szülése után ez volt az első képernyős szerep
Két nagy felismerést is hozott az Álarcos énekes negyedik adása: a nyomozók Ember Márkot és Vadon Janit is leleplezték. Puskás Peti barátját, Ember Márkot ismerte fel, mí
A Hajtóvadászat során sokminden múlhat a precíz időzítésen, Majka egyik Vadászpárosát mégis a levegőben “szedték le” Célpontjaik. Míg a gépen ültek, Barcelonában Balázsék
Barcelona-Aston Villa mérkőzéssel folytatják a katalánok a BL-menetelésüket, mutatjuk a részleteket!
A Manchester United menedzsere, Michael Carrick egyelőre fellélegezhet, miután csapata egy elképesztő mérkőzésen, 2–0-s hátrányból felállva 3–2-es, drámai győzelmet arato
A visszavágó – Kapj el, ha tudsz! nemcsak az üldözésről szól, hanem váratlan pillanatokat is hozott: a műsor valósággal összehozza a külhoni magyarokat! Ennek ékes bizony
Egy temetésen nemcsak az számít, hogyan búcsúzunk el az elhunyttól, hanem az is, miként viselkedünk a gyászoló családdal. Sokan bizonytalanok abban, milyen ruhát illik fe
Zámbó Jimmy sírjának környékét november 1-jén is ellepték a rajongói, akik mécsesekkel és virágokkal emlékeztek kedvencükre a csepeli temetőben található sírhelyén. Legki
Képtelen vagy elkezdeni a munkát, pedig szorít az idő, és a nyomás egyre csak nő? A környezete könnyen rásütheti az emberre a lustaság bélyegét, ám a pszichológusok figye
A múlt héten töltötte be a 40-et Molnár Gusztáv. A színész születésnapjára feleségétől egy külföldi utazást kapott. Gusztáv számára ez hatalmas dolog, hiszen sokáig nemho
Ahogy az ősz utolsó napjai átadják a helyüket a csípős novemberi fagyoknak, mindannyian ugyanazzal a dilemmával szembesülünk reggelente a szekrény előtt: hogyan maradjunk