Vezető hírek kb. 131 hírből gyűjtve
Ókovács Szilveszter kirúgta Kesselyák Gergelyt
Kesselyák volt az egyik, aki a szakmai bizottság a dalszínház élére javasolt. Miután Ókovács maradt a főigazgató, kitette a szűrét.
Gryllus Dorka is üzent Rákay Philipnek: legyél te is büszke Schilling Árpádra és Sárosdi Lillára!
Mint mondta, a külföldön élő és dolgozó rendező, illetve színésznő nem árufeltöltő, nem tudja ezt honnan vette a kormánypárti infuenszer.
4 milliós számlát nyújtott be a VI. kerület az Európa Liga szurkolóinak rombolása miatt
A Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség Nonprofit Zrt-nek. Ez csupán az anyagköltség.
639 millió forintot osztott szét áprilisban a Szerencsejáték-cég
Az Ismerős Arcok basszusgitárosa több mint húszmillió forintnak örülhetett.
Nyílt levélben fordultak az ismeretlen kurátorokhoz a független színházak
Nulla forintot kaptak, szeretnék megtudni, milyen indoklással utasították el a pályázataikat.
Átnevezik az Eötvös Loránd Kutatási Hálózatot
Azt nem tudni, hogy mi volt a probléma az egyik leghíresebb magyar tudós nevével.
Megszűnik jövőre a hagyományos kupakok használata a műanyag palackokon
Uniós előírás kötelezi az italgyártókat a rögzített kupakok bevezetésére.
NAV-végrehajtás Dél-Békésben: hogy fizet vissza 500 milliót a Miniszterelnökségnek a kistérségi társulás?
Az adóhatóság munkatársai június elején összeírták a Dél-békési Többcélú Kistérségi Társulás vagyonelemeit. Szabálytalanságok miatt a Miniszterelnökség 500 millió forint visszafizetésére kötelezte a társulást és az EU által finanszírozott EFOP-projektben részt vevő tele
Mégsem vont össze a Belügyminisztérium két XIII. kerületi iskolát
Az ötlet senkinek nem tetszett, csak a minisztériumnak, ezért végül elvetették.
Orbán Viktor összehívta a Védelmi Tanácsot az ukrán-orosz háborúban fokozódó harcok miatt
Egyelőre nem derült, miről egyeztettek.
Garancsi István alvállalkozója hetek óta nem fizeti ki a munkásait, sztrájkolnak az iváncsai akkugyárnál
Sztrájkkal indult a szerda reggel a Fejér megyei településen, ahol akkumulátorgyár épül.
Aláírásgyűjtést indít a DK az "orbáni infláció" ellen
Gyurcsány arra a kérdésre keresi a választ, miért messze itt a legmagasabb az infláció egész Európában. Van rá válasza is: mert máshol nem Orbán Viktor csinálja a politikát.