Magyar munkáltatói raboltak ki és bántalmaztak egy 20 éves nőt Tenerifén
A fiatalnak a támadás következtében betört az orra, a spanyol és a hazai hatóságok is intézkedtek.
7 kapcsolódó hír
A 20 éves lánytól pénzt követeltek szintén magyar kollégái, amikor nem adott nekik, elvették a telefonját és ütlegelni kezdték.
A helyi hatóság után a magyar rendőrség is eljárt a bántalmazóval szemben.
Önbíráskodásért, illetve súlyos testi sértés miatt kell felelnie három embernek.
Dolgozni ment külföldre egy 20 éves kecskeméti lány, ám az utolsó este társai, valamint munkaadója is bántalmazta, valamint az értékeit is elvették. Az eset még tavaly au
Később a főnökük is csatlakozott a csetepatéhoz, ütötte és rúgta a fiatal nőt.
Csak látszat volt az összetartás.
Vele dolgozó magyarok rabolták ki és bántalmazták is a húszéves kecskeméti lányt.