Trending hírek kb. 718 hírből gyűjtve
Orbán Viktort már több mint 100 ezren követik TikTokon
Nem ez az első közösségi médium, ahol a miniszterelnök hatalmas követőtáborra tett szert.
A szankciók működnek: Németország Indián keresztül importál orosz olajat
Az EU gyakorlatilag a saját szankcióit kerüli ki ezzel.
Kadirov 15 éves fia szanaszéjjel vert egy oroszországi Korán-égetőt
„Helyesen cselekedett” – reagált a büszke apa.
Hoppá: Összejött a Novák Katalin–Elon Musk-csúcstalálkozó!
Igaz, nem Magyarországon, hanem Austinban.
Kiakadtak Zimbabwéban: egy fehér nő nyerte meg a szépségversenyt
Sokan nemtetszésüket fejezték ki a győztes faji hovatartozása miatt egy olyan országban, ahol a fehérek kisebbségben vannak.
Közel kétszázzal hajtott Tolnában, helyben kicsengette a több, mint negyedmilliós bírságot, azt mondta, megbeszélésre siet
Sikerült épp a rendőrautót megelőznie kétszázzal...
A Telex újságírója elaludt a parlamentben – még a cipőjét is levette
Simor Dániel kényelembe helyezte magát.
Tóta W. Árpád nekiment Kötter Tamásnak: „És ehhez képest te vagy a kuruc, ugye. Te szellemi sírkő, te”
„Van verseny a Megafonnál is, mert sok ilyen bokazokni próbál így megélni” – véli az újságíró.
„Egy nyugati országban már lángolna a főváros” – Pankotai Lili az RTL-ben lázít
A diáklány elárulta, érettségi után pihenne egy évet.
Szabó Tímea se ma fog pezsgőt bontani: a bajorok elsöprő többséggel megszavazták a BMW-s akkumulátorgyárat!
A népszavazás kimenetele finoman szólva meglepetésként hat az elmúlt hónapok durva vitáihoz képest. Francesca Rivafinoli szemléje.
Képzeletbeli párbeszéddel mutatott rá a lengyel publicista: elegük van az ukránokból
Nem Wojciech Pawelczyk az egyetlen lengyel, aki hangot adott nemtetszésének.
Tovább porlad a 444: újabb két ember hagyja el a lapot, egyikük az alapítók közé tartozott
Nyolcra emelkedett a tavasz óta felmondott újságírók száma a liberális lapnál.
Szijjártó: Nem akarunk több magyart elveszíteni ebben a háborúban
„Megértjük, hogy az amerikai vezetés nagyon elégedetlen azzal, hogy Magyarországon ilyen hosszú ideje konzervatív kormány van hivatalban”.
Borzongva figyelem a városban egyre több helyen feltűnő toborzóirodákat
Ha van riasztó, az egy korrupcióval átitatott, Európa-ellenes ország homályos célokat szolgáló hadserege.