Félbeszakadt az előadás a Pesti Színházban
20 kapcsolódó hír
Egészségügyi okok miatt.
Az imposztor című, Vígszínházas előadás szakadt félbe szerda este egészségügyi okok miatt.
Az első felvonás után be kellett fejezni az előadást kedd este a Pesti Színházban.
Váratlanul félbeszakadt a Pesti Színház előadása kedd este, mert az egyik szereplő rosszul lett. A Vígszínházhoz tartozó játszóhelyen Spiró György Az imposztor című darab
A lap úgy tudja, hogy a színészhez mentőt hívtak kollégái.
A színművészt megfigyelésre kórházba szállították, de szerdán már kiengedik, tudta meg a Telex.
Kern András egyelőre nem nyilatkozik.
Kedd este félbe szakadt a Pesti Színház Az imposztor című darabja. Kiderült: Kern András lett rosszul.
A színművészt a felesége szerint szerdán már haza is engedik.
Kedd este félbe kellett szakítani Az imposztor című darabot a Pesti Színházban. Csak később derült ki, hogy az előadást a Kossuth-díjas Kern András rosszulléte akasztotta
Kedd este félbeszakadt a Pesti Színház Az imposztor című előadása, miután a főszereplő rosszul lett. Mint kiderült: Kern András volt az, aki miatt mentőt is hívtak.
A színész rosszul lett, az első felvonás után megszakították az előadást.
Kern András rosszul lett, mentőt is hívtak hozzá.
Mint arról korábban beszámoltunk kedden az első felvonás után félbeszakadt Az imposztor című előadás a Pesti Színházban, majd orvosi segítség és mentő is érkezett a helys
A Vígszínház december 17-én, az esti órákban közösségi felületén tudatta, hogy Az imposztor egészségügyi okokból az első felvonás után félbeszakadt – a helyszínen erről R
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas művész rosszullétre, szédülésre panaszkodott az előadás szünetében, de már hazai is engedték a kórházból.
Bővebb részleteket nem közöltek.