Orbán Viktor: Csütörtökön szögre akaszthatom a gumicsizmámat
Az árvízvédelmi operatív törzsnek még van dolga, de sehol nem lesz magasabb az ár, mint korábbi árvizeknél. A miniszterelnök szerint nyugodtabbak az emberek, mint 2013-ban.
4 kapcsolódó hír
A miniszterelnök ma reggel az Árvízinfón azt mondta: amilyen nagy a baj, ahhoz képest lényegesen kisebb lesz az anyagi kár. Úgy fogalmazott az árvíz lefolyásáról: “csütör
Harmadik napja indul a reggel a miniszterelnök árvízi eligazításával. Orbán azt mondta, várhatóan csütörtök délben akasztja majd szögre a gumicsizmát.
Az időjárási és a vízállás tetőzésével kapcsolatos eddigi előrejelzések is pontosnak bizonyultak, ami fontos, mert az előrejelzés a védekezés kulcsa – jelentette be a min
Újabb 114 kilométeren rendelték el a legmagasabb szintű, harmadfokú árvízi védekezést. Az ausztriai árvizek 600–700 millió eurós kárt okoztak.