A fővárosi árvíz mozgósította a magyar közszereplőket
Ásóval, lapáttal vagy Petőfi idézet cáfolásával segítették az árvízvédelmi erőfeszítéseket a magyar politikusok.
6 kapcsolódó hír
A miniszterelnök szerdán az EU soros elnökeként szólalna fel Strasbourgban, ahol először vitázhatna Magyar Péterrel.
Magyar Péter szerint a kapitánynak árvíz idején a parancsnoki hídon a helye.
A Tisza Párt tagjai és szimpatizánsai is ott lesznek a gátakon Magyar szerint.
Az árvízre hivatkozva a szerdai plenáris ülésen tervezett vita elhalasztását kérik.
A belügyminiszter azt kérte, hogy ne szervezkedjenek és ne politizáljanak, mert „a politikának a parlamentben a helye, a védekezésnek a Duna partján”.
A belügyminiszter vasárnap közölte, hogy előrejelzések szerint a 2013-as árvízhez hasonló, vagy azt meghaladó magasságot ér majd el a Duna és a Lajta vízszintje, így a ké