Kovács Zoltán: a csipogók sohasem jártak Magyarországon
A hivatkozott eszközök sohasem jártak Magyarországon – közölte Magyarország kormányának álláspontját a csipogó-üggyel kapcsolatban Kovács Zoltán. A kormányzati kommunikációért felelős államtitkár Facebook-bejegyzésében hozzátette, a magyar hatóságok meggyőződtek arról, hogy az érintett cég egy kereskedő-közvetítő cég. Kovács Zoltán szólt arról is, az említett cégnek nincs magyarországi gyártó- és telephelye, a bejelentett címen egy fő cégvezetője van.
20 kapcsolódó hír
Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár az X-en tisztázta a Libanonban felrobbanó gyilkos csipogók magyarországi vonatkozását. A ko
„Magyarország vonatkozásában az ügy nemzetbiztonsági kockázatot nem jelent” – közölte a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár.
A magyar nemzetbiztonsági szolgálatok valamennyi érintett nemzetközi partnerszolgálattal és társszervezettel együttműködnek – részletezte Kovács Zoltán.
A kormány a külföldi sajtónak reagálva közölte, hogy a magyar cég nem gyárt az országban csipogókat, csupán egyetlen ügyvezetővel rendelkeznek.
Magyarország vonatkozásában nem jelent nemzetbiztonsági kockázatot az úgynevezett csipogó-ügy – közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcs
Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár, kormánybiztos és nemzetközi szóvivő szerint nincsen szó nemzetbiztonsági kockázatról. Az á
Az ügyben érintett magyar cégnek semmilyen valós tevékenysége nem volt, a készülékek nem is voltak soha Magyarországon. A BAC Holding értesüléseink szerint egy bolgár vál
Az államtitkár szerint a Hezbollahot ért támadás nem jelent nemzetbiztonsági kockázatot Magyarországnak.
Bár Orbán Viktor legendásan jó kapcsolatot ápol Benjamin Netanjahúval, és volt már példa titkosszolgálati kooperációra is, a Moszad a helyi kormányok tudta nélkül is elős
Kovács Zoltán ismertette a kormány álláspontját – furcsamód nem látnak nemzetbiztonsági kockázatot, miközben egy magyar céget neveztek meg a személyhívók gyártójaként.
Kísértetiesen hasonlít a magyar kormány álláspontja a felrobbantott csipogókkal kapcsolatba hozott magyar cég álláspontjára.
A Budapestre bejegyzett BAC Consutling szerepe mindössze annyi volt az ügyletben a Telex szerint, hogy elfedje a bolgár szálat, mivel a valódi eladó a szófiai Norta Globa
Nemcsak eladta, ez a cég szállíthatta el Tajvanról is a készülékeket.
Az ügyben érintett magyar cég valójában semmit nem csinált a Telex értesülése szerint.
Kedden kilencen meghaltak és csaknem háromezren megsebesültek Libanonban.
Az eszközök soha nem is voltak Magyarországon.
A magyar cégre azért lehetett szükség, hogy a bolgár szálat elfedje.
Magyarország vonatkozásában nem jelent nemzetbiztonsági kockázatot az úgynevezett „csipogó-ügy” – közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kap
Egy szófiai székhelyű cég vásárolta Tajvanról azokat a személyhívókat, amelyeket végül a Hezbollahnak adtak el; az ügyben érintett magyar cég valójában semmit sem csinált
Az eszközök soha nem is voltak Magyarországon.