Elbocsátási hullám a Magyar Postánál, működő hivatalokból is elküldenek embereket
9 kapcsolódó hír
Az ország egyik legnagyobb munkáltatója apránként küldi el az embereit több területről, vélhetően azért, hogy ne kelljen csoportos létszámleépítést bejelenteni.
A 24.hu szerint programozott, elaprózott elbocsátási hullám zajlik.
A lap információi szerinte a társaság nem szeretne csoportos létszámleépítést bejelenteni, ezért apránként bocsátja el dolgozóit tavaly november óta. Forrásaik szerint a
Az elbocsátások azzal lehetnek összefüggésben, hogy tavaly augusztus óta sok kistelepülésen bezárták a postákat.
Folyamatos létszámcsökkentések zajlanak a Magyar Postánál,
A vezérigazgató korábban azt nyilatkozta: a cég létszámcsökkenése tette lehetővé a bérek növelését.
Leépítések kezdődnek a Magyar Postánál, ahonnan január 31-én távozik az elnök-vezérigazgató.
Sorra bocsátja el dolgozóit a Magyar Posta. Belső források azt nyilatkozták, hogy a társaság nem szeretne csoportos létszámleépítést bejelenteni, ezért apránként, részlet
Az ország egyik legnagyobb munkaadójánál november óta úgynevezett programozott létszámleépítés zajlik. Ezzel a Posta valószínűleg megkerüli, hogy csoportos létszámleépíté