Az elnöki palotára támadt egy fegyveres csoport Csádban
19 kapcsolódó hír
19 halottról beszél a pisztolyt viselő külügyminiszter.
A palotát őrzők közül egy halottat és három sebesültet említett a csádi kormány.
Magyar katonai misszió készül az afrikai országba, ahol a Boko Haram is aktív, bár a csádi vezetés szerint a szerdai támadás nem hozzájuk kötődő akció volt, amelynek célj
A kormány ura a helyzetnek – közölte szerda este Ndjamenaban a 17 milliós afrikai állam fővárosában a külügyminiszter, aki egyben a kormány szóvivője is. Csád elnöke, Déb
A magyar kormány szövetségese, Mahamat Idriss Déby Itno elnök is sértetlen maradt.
Megtámadta a csádi elnöki palotát egy fegyveres csoport szerda este, de a kormányzat bejelentése szerint az akció nem járt sikerrel. Az összecsapásnak 19 halálos áldozata
Szerda este fegyveres csoport támadta meg Csád fővárosában az elnöki palotát, de a kormány közlése szerint az akciót sikeresen visszaverték a biztonsági erők. Az incidens
A miniszterelnök azután szólalt meg, hogy fegyveresek támadtak a csádi elnöki palotára.
Fájó szívvel hallotta a hírt a miniszterelnök, miszerint megtámadta a csádi elnöki palotát egy fegyveres csoport.
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön aggodalmának adott hangot a csádi elnöki palota ellen előző este végrehajtott sikertelen fegyveres támadás miatt.
A magyar miniszterelnök csütörtökön aggodalmának fejezte ki a csádi elnöki palota ellen előző este végrehajtott sikertelen fegyveres támadás miatt.
Azt írta az X-en, hogy Magyarország kiáll a csádi kormány mellett.
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön aggodalmának adott hangot a csádi elnöki palota ellen előző este végrehajtott sikertelen fegyveres támadás miatt. Megrendülve érte
Orbán Viktor támogatásáról biztosította Csádot.
Szerda éjjel támadás érte az elnöki palotát, de a biztonsági erőknek sikerült meghiúsítaniuk a destabilizálási kísérletet. Orbán Viktor az X közösségi oldalon adott hango
A kormányfő aggodalmát fejezte ki a csádi elnöki palota elleni támadás miatt.
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön aggodalmának adott hangot a csádi elnöki palota ellen előző este végrehajtott sikertelen fegyveres támadás miatt.