Ámokfutás Budapesten vasárnap hajnalban: elmenekült a rendőrök elől, súlyos balesetet okozott
27 kapcsolódó hír
A sofőrt igazoltatni akarták, de továbbhajtott.
Hét ember sérült meg egy balesetben Budapesten vasárnap hajnalban, amikor két autó összeütközött.
A balesetnek több sérültje is van.
A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja.
Autós üldözéssel kezdődött, majd súlyos baleset lett belőle: két autó ütközött össze vasárnap hajnalban Budapesten, a 6-os útnál. A sofőr, aki megpróbált elmenekülni a re
Egy rendőri üldözés során menekülő autó ütközött egy másik járművel Budapesten, súlyos balesetet okozva vasárnap hajnalban.
Összeütközött két autó hajnalban a fővárosban, miután az egyik rendőrök elől menekült. A balesetnek hét sérültje van. Hét ember sérült meg egy balesetben Budapesten vasár
Egy karambollal ért véget a vasárnap hajnali hajsza.
A XI. kerületben akartak igazoltatni egy autót a rendőrök, az autós elmenekült, majd a 6-os úton karambolozott. Heten sérültek meg.
A BRFK járőrei a XI. kerületben intézkedés alá akartak vonni egy személygépkocsit, a vezetője azonban a járművével továbbhajtott.
Hét ember sérült meg egy balesetben Budapesten vasárnap hajnalban, amikor két autó összeütközött.
A sofőr a rendőrök elől menekült, azonban összeütközött egy másik autóval a hajnali órákban.
Egy sofőrt akartak igazoltatni, aki inkább elhajtott. A rendőrök üldözőbe vették. Baleset lett a vége.
Az autó megpróbált elszökni a rendőrök elől, végül egy másik autóval ütközött.
A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Hét ember sérült meg egy balesetben Budapesten vasárnap hajnalban, miután egy ámokfutó menekülőre fogta.
Hét ember sérült meg egy balesetben Budapesten vasárnap hajnalban, amikor két autó összeütközött. Csécsi Soma, a Budapest Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője azt mondta
A BRFK járőrei a XI. kerületben intézkedés alá akartak vonni egy személygépkocsit, a vezetője azonban továbbhajtott, ezért a járőrök a nyomába szegődtek.
Ismeretlen tettes ellen indítottak büntetőeljárást.
A vasárnap hajnalban Budapest XXII. kerületében történt baleset okozója elhagyta a helyszínt, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) büntetőeljárást indított segítségnyú
Igazoltatni akarták, nem állt meg, balesetet okozott.
A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja.
A cserbenhagyásos baleset miatt a kiérkező mentők hét embert kórházba vittek.
A vasárnap hajnalban Budapest XXII. kerületében történt baleset okozója elhagyta a helyszínt, a Budapesti Rendőr-főkapitányság büntetőeljárást indított segítségnyújtás el