Feloszlatná a katonai szárnyát az Aszadot megbuktató iszlamista szervezet
A cél egy közös szíriai haderő létrehozása lenne, de a HTS üzent a kurdoknak is és kizárta az állam szövetségi átszervezését.
5 kapcsolódó hír
Egy közös katonai intézménybe szervezik a fegyveres milíciákat.
A Szíriában hatalomra került koalíciót vezető Hajat Tahrír as-Sám (HTS) radikális felkelőcsoport katonai vezetője kedden közölte, hogy „a következő szakasz” a fegyveres c
A Szíriában hatalomra került koalíciót vezető Hajat Tahrír as-Sám (HTS) radikális felkelőcsoport katonai vezetője az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozva kedden közölt
Az iszlamista csoport által vezetett koalíció a fél-autonóm kurd területekre is ki kívánja terjeszteni a fennhatóságát.
A Szíriában hatalomra került koalíciót vezető Hajat Tahrír as-Sám (HTS) radikális felkelőcsoport katonai vezetője az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozva kedden közölt