Orbán Viktor a Vatikánban
16 kapcsolódó hír
A miniszterelnök legutóbb két éve áprilisban látogatott el az egyházfőhöz, közvetlenül megválasztása után. Akkor is a béke miatt ment.
A miniszterelnök “hamarosan találkozik a Szentatyával” – erről ír a közösségi oldalán. Az még nyitott kérdés, hogy Orbán Viktor találkozik-e a héten Donald Trumppal, a me
A katolikus egyházfő reggel fogadta a miniszterelnököt.
Előtte pedig reggeli misén vesz részt a Szent Péter-bazilikában.
Orbán Viktor miniszterelnököt audiencián fogadja Ferenc pápa Rómában.
Beszélni kell arról, hogy mi történik a katolikus egyházzal – hangsúlyozta a DK elnöke.
Orbán Viktor a Vatikánba utazott, ahol a katolikus egyházfővel, Ferenc pápával is találkozik.
A Demokratikus Koalíció elnöke szerint Orbán Viktornak a magyar katolikus egyházon belüli pedofil bűnesetekről kellene tárgyalnia Ferenc pápával.
Gyurcsány Ferenc elmondta, hogy miről kéne beszélgetniük inkább.
A magyar kormány és a Szentszék diplomáciája a konfliktus kirobbanása óta a béke megteremtésének lehetőségeit keresi.
A miniszterelnök folytatja a nyáron elkezdett „békemissziót”.
A miniszterelnök egy magyar nyelvű könyvet adományozott a Szentatyának, akinek bemutatta feleségét és Semjén Zsoltot is.
A kormányfő szerint a Szentatya imádságaira és a Vatikán felbecsülhetetlen értékű diplomáciai tapasztalataira egyaránt szükség lesz.