Karácsony: felhívott Tarlós, és azt mondta, tartsál ki, igazad van
Együtt tudna működni Vitézy Dáviddal, de szeretné ha Kiss Ambrus is a helyettese lehetne az új ciklusban. Ezt a Tisza Párt képviselői szerinte országos politikai megfontolásból akadályozzák.
6 kapcsolódó hír
Az eddigi legnagyobb tagcsere után, politikai ellentétek árnyékában várja a Fővárosi Közgyűlés startját Karácsony Gergely. A főpolgármester sok macerára, mi több, ajtócsa
Együtt tudna működni Vitézy Dáviddal, ha Kiss Ambrust is helyettesévé jelölhetné ki, vitákkal de remélhetőleg jó döntésekkel teli öt évre számít Karácsony Gergely. Minder
A főpolgármester több szempontból áttekintette a közgyűlésben rá váró helyzetet, ami a magyar demokrácia történetében egyedülállóan bonyolultnak ígérkezik.
A főpolgármester szerint jó hangulatban telt az első egyeztetés a frakciók között, sok javaslatot meg is fogadott.
Videóüzenetet tett közzé a főpolgármester a pénteki alakuló közgyűlés előtt, ahol egy meglepő esetről is beszámolt: kapott egy nem várt telefonhívást és biztatást.
Olyan feszült körülmények között indul el a Fővárosi Közgyűlés, mint még soha. Nem tudtak megegyezni a főpolgármester-helyettesekről, és vita van a polgármesteri jogkörök