Lemondott elnöki posztjáról Palkovics László
A Széchenyi István Egyetemért Alapítvány sajtóközleményben tudatta portálunkkal, hogy döntését azért hozta meg az elnök, hogy segítse a magyar kormány sikeres tárgyalásait az Európai Unióval.
8 kapcsolódó hír
Döntését azzal indokolta, hogy ezzel segíti a magyar kormány sikeres tárgyalásait az Európai Unióval.
Palkovics László lemondott a győri egyetem kuratóriumának elnöki tisztjéről – számolt be a Telex . A lépés előzménye, hogy kedden a kormány társadalmi egyeztetésre bocsát
A lépés célja, hogy „segítse a magyar kormány sikeres tárgyalásait az Európai Unióval, az egyébként súlyosan jogszerűtlen és méltánytalan, a KEKVA egyetemeket sújtó szank
Azért, hogy segítse a magyar kormány sikeres tárgyalásait az Európai Unióval.
A győri egyetem kuratóriumának elnöki tisztje volt Palkovics László, de erről most lemondott.
Palkovics László lemondott a győri Széchenyi István Egyetemért Alapítvány kuratóriumának elnöki posztjáról. A gesztusával segíteni szeretné a magyar kormány sikeres tárgy
A volt innovációs és technológiai miniszter lemondott a győri egyetem kuratóriumi elnöki posztjáról. Döntésének köze van egy törvénymódosítási javaslathoz, amely megtiszt