Ismét vizsgálja a Spart a Versenyhivatal
Utóvizsgálat keretében vizsgálja a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. (Spar) által vállalt kötelezettségek végrehajtását. A kiskereskedelmi cég – a GVH 2020 decemberében lezárult vizsgálatában – többek között azt vállalta, hogy új, regionális beszállítói rendszert alakít ki, növeli a magyar kistermelő beszállítók értékesítési lehetőségeit, emellett új munkahelyeket is teremt. A folyamatban lévő eljárás során a GVH azt vizsgálja, hogy a Spar maradéktalanul és határidőben végrehajtotta-e a jóvátételi programban önként vállalt kötelezettségeit.
15 kapcsolódó hír
A versenyhivatal “tüzetesen vizsgálja” a vállalat kötelezettségeinek végrehajtását.
Azután indult utóvizsgálat, hogy az áruházlánc legyőzte a kormányt az EU Bíróságán.
A Gazdasági Versenyhivatal tüzetesen vizsgálja az élelmiszeripari multit.
Azt vizsgálják, minden 2020-as vállalást teljesített-e az üzletlánc. Ha nem, jelentős bírságra számíthatnak.
Még 2020-ban kötelezte jóvátételi programra a SPAR-t a GVH.
A GVH azt vizsgálja, hogy a Spar maradéktalanul és határidőben végrehajtotta-e a jóvátételi programban önként vállalt kötelezettségeit.
Utóvizsgálat keretében vizsgálja a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. (Spar) által vállalt kötelezettségek végrehajtását.
Gazdasági Versenyhivatal– tájékoztatta a nemzeti versenyhatóság hétfőn az MTI-t.
A Gazdasági Versenyhivatal utólagos vizsgálatot rendelt el a SPAR-al szemben, pár nappal azután, hogy a cég megnyerte a kormánnyal szembeni pert az Európai Unió Bíróságán
Utóvizsgálat keretében vizsgálja a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. által vállalt kötelezettségek végrehajtását – közölte a nemzeti ve
És szerintük nem is lesz semmi gond a vizsgálattal.
2020-ban arra jutottak, hogy a Spar jogsértő beszerzői gyakorlatot alakított ki, valamint visszaélt jelentős piaci erejével.
A vizsgálat 2020 decemberében már lezárult, most viszont utóvizsgálatot indít a Versenyhivatal. A néhány évvel ezelőtti vizsgálat során a GVH feltárta, hogy a Spar jogsér
Utóvizsgálatot indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Spar ellen, a cég által vállalt kötelezettségek végrehajtását vizsgálják, írja közleményében a GVH. A kiskeresk
Ellenőrzik, hogy az elmúlt 4 évben több lett-e a magyar kistermelő a beszállítóik között.