Salvini Ligája is csatlakozik Orbán-féle EP-frakcióhoz, már 79 képviselője van az új tömörülésnek
36 kapcsolódó hír
Brüsszelben tartotta az alakuló gyűlését a Patrióták Európáért képviselőcsoport.
A csoportnak mostani állás szerint több képviselője van, mint az eddig harmadik Európai Konzervatívok és Reformereknek, ahová a Fidesz korábbi nyilatkozatok alapján be ak
Úgy tűnik, valóban nagyot húzott Orbán Viktor, Herbert Kickl, és Andrej Babiš: már most az Európai Parlament harmadik legnagyobb frakciója a Patrióták Európáért (PfE) pár
Az olasz Liga vezetője fontos bejelentést tett.
A Patrióták Európáért (Patriots for Europe) hétfőn megalakította frakcióját az Európai Parlamentben: 12 országból 84 képviselővel a harmadik legnagyobb csoport lett. Elfo
Brüsszelben nemzetközi sajtótájékoztatón számoltak be a részletekről.
Megalakult a Patrióták Európáért hivatalosan is, egy fideszes EP-képviselő is magas tisztséget kapott.
A szélsőjobboldali Liga csatlakozásával már 79 képviselője lesz a Patrióták Európáért csoportnak.
Közleményt adott ki a Patrióták Európáért, az elmúlt hetek európai politikai felforgása után hivatalosan is képviselőcsoporttá formálódott.
A pártcsoport az Európai Parlament harmadik legnagyobb frakciója lett.
A frakció ezzel a harmadik legnagyobb képviselőcsoporttá vált az Európai Parlamenten belül.
Megalakult a Patrióták Európáért európai parlamenti frakciója, mely 12 európai tagállam 84 képviselőjét foglalja magába; céljuk, hogy változást hozzanak az európai uniós
Jordan Bardellát választották a frakció elnökének.
Megalakult a Patrióták Európáért európai parlamenti frakciója, mely 12 európai tagállam 84 képviselőjét foglalja magába; céljuk, hogy változást hozzanak az európai uniós
Megalakult a Patrióták Európáért európai parlamenti frakciója, mely 12 európai tagállam 84 képviselőjét foglalja magába; céljuk, hogy változást hozzanak az európai uniós
Megalakult a Patrióták Európáért európai parlamenti frakciója, mely 12 európai tagállam 84 képviselőjét foglalja magába; célja, hogy változást hozzon az uniós politikában
A szakértő szerint a Patriótáknak egy óriási előnye biztosan lesz az ID-vel szemben: a magyar miniszterelnök révén tagot delegálnak az Európai Unió legfontosabb politikai
Gál Kinga, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselőcsoportjának elnöke Brüsszelben bejelentette, hogy megalakult a Patrióták Európáért európai parlamenti frakciója, me
Megalakult a Patrióták Európáért európai parlamenti frakciója, mely 12 európai tagállam 84 képviselőjét foglalja magába. Céljuk, hogy változást hozzanak az európai uniós
Jordan Bardella, a francia Nemzeti Tömörülés elnöke és európai parlamenti képviselője lesz a Patrióták Európáért nevű frakció elnöke, amely a Fidesz és a KDNP részvételév
A Patrióták Európáért európai parlamenti frakciónak 84 tagja lesz, az elnökévé Jordan Bardellát választották.
Ha egy üzlet egyszer beindul.
A Fideszt is soraiban tudó képviselőcsoport a harmadik legnagyobb erővé vált az Európai Parlamentben. A magyar miniszterelnök azzal indokolta békepárti misszióját, hogy a
Nemhogy összejött a frakcióalakításhoz szükséges hét ország és 23 képviselő, egyenesen az Európai Parlament harmadik legnagyobb frakciója lett a Patrióták Európáért, amel
Megalakult a Patrióták Európáért EP-frakciója.
A frakció elnökévé Jordan Bardellát (Nemzeti Tömörülés), első alelnökévé pedig a Fidesz soraiból Gál Kingát választották.
Az MTI azt viszont elhallgatta, hogy Hölvényi eredetileg maradt volna az Európai Néppártban, és onnan viharos körülmények között távozott.
Történelmi jelentőségűnek tartja a Patrióták Európáért európai parlamenti (EP-) frakció megalakulását az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója, aki erről a közmédián
Nyolcvannégy, összesen 12 országból érkezett tagjával a Patrióták Európáért az Európai Parlament harmadik legnagyobb frakciója.
A lehetőségek frakciójának nevezte a hétfőn megalakult Patrióták Európáért európai parlamenti (EP-) képviselőcsoportot Hölvényi György, a KDNP EP-képviselője a Facebook-o
Uniós szuperállam, illegális migráció és a szuverenitás volt a fő téma az Orbán Viktor-féle Patrióták Európáért EP-frakció megalakulásának bejelentésén.
Történelmi jelentőségű pillanat érkezett el az európai politikában azzal, hogy 84 európai parlamenti (EP-) képviselő részvételével 12 ország pártja létrehozta a Patrióták
Az Európai Unió tagországainak szuverenitása és identitása mellett, az illegális bevándorlás ellen emeltek szót a Patrióták Európáért EP-frakciót alkotó tömörülés résztve
A fideszes Gál Kinga lett a 84 képviselővel felálló szélsőjobboldali pártcsoport első alelnöke. (Belföld)
Orbánnak így is nagy siker, hogy az övé a harmadik legnagyobb pártcsalád Európában, más kérdés, hogy Magyarország mennyit nyer azzal, hogy a Fidesz a liberális tömbből a