Putyin: Elutasítjuk bármely ország vagy szövetség igényét a kizárólagosságra
Az orosz elnök azt hangoztatta, hogy Oroszország mindent megtesz a globális összecsapás megakadályozásáért, és nem engedi meg, hogy bárki is fenyegesse.
8 kapcsolódó hír
A Győzelem napján tartott katonai díszszemlén tartott beszédet az orosz elnök, aki háborút indított Európában.
Oroszország elutasítja bármely állam vagy szövetség törekvését a kizárólagosságra, tudja, hová vezetnek a túlzott ambíciók – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a
Oroszország elutasítja bármely állam vagy szövetség törekvését a kizárólagosságra, tudja, hová vezetnek a túlzott ambíciók – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a
Az orosz elnök szerint a náci Németország felett aratott győzelem 79. évfordulóján tartott moszkvai díszszemle előtt mondott beszédet.
Oroszország elutasítja bármely állam vagy szövetség törekvését a kizárólagosságra, tudja, hová vezetnek a túlzott ambíciók – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a
De az emberiség sorsa szerinte a Szovjetunió területén zajló csatákban dőlt el, mondta az orosz elnök a náci Németország felett aratott győzelem 79. évfordulóján.
Összefoglalónk az orosz-ukrán háború legfontosabb eseményeiről.
Az idei ünnepség még visszafogottabbra sikeredett, mint a tavalyi.