A kínai elnök ma már Budapesten tárgyal – a díszvacsora menüje és Orbán Viktor ajándéka is kiderült
Már Budapesten van Hszi Csin-ping kínai elnök, akit ma Sulyok Tamás államfő fogad és Orbán Viktor miniszterelnök. Vízummentesség, 16 megállapodás, vasúti beruházás és energetika lehetnek az asztalon, de 2 további megállapodásra is “pecsét” kerülhet.
60 kapcsolódó hír
A kínai államfő péntekig tartózkodik Magyarországon.
A miniszterelnök közösségi oldalán osztott meg egy videót Hszi Csin-ping fogadásáról.
Hszi Csin-pinget és feleségét a protokollnak megfelelően kenyérrel és sóval fogadta a magyar kormányfő.
„Örömmel és barátsággal fogadjuk Önöket ezen a történelmi találkozón!”
Gulyás Gergely és Vitályos Eszter tájékoztatója.
A hivatalos rész után Orbán és Hszi kötetlenül beszélgettek.
Hszi Csin-ping és Sulyok Tamás megszemlélték a Magyar Honvédség díszzászlóalját, a Nemzeti Lovas Díszegységet és a gróf Nádasdy Ferenc Huszárosztály huszárjait.
Katonai ceremóniával fogadták Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát csütörtökön a budai Vár Oroszlános udvarában.
A miniszterelnök egy videót osztott meg Hszi Csin-ping kínai államfő érkezéséről.
Katonai ceremóniával fogadták Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát csütörtökön a budai Vár Oroszlános udvarában.
Katonai ceremóniával fogadták Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát csütörtökön a budai Vár Oroszlános udvarában.
A miniszterelnök új bejegyzést osztott meg a közösségi oldalán.
Bejelenthetik a megállapodások részleteit.
Amíg az államfők tárgyalnak, a feleségek kulturális programon vesznek részt.
Hszi Csin-ping és Sulyok Tamás utána a Sándor-palotába indult.
Budapesten tárgyal Hszi Csin-ping. A kínai elnök Franciaország és Szerbia után utazott hazánkba.
A kínai államfő péntekig tartózkodik Magyarországon állami látogatáson.
Hszi Csin-ping és kísérete a budai Várban töltötte a csütörtök délelőttöt, Sulyok Tamás köztársasági elnökkel megnézték a Magyar Honvédség díszzászlóalját, a Nemzeti Lova
A kínai elnök történelmi látogatása: mutatjuk, miként telik Hszi Csin-ping csütörtöki napja Magyarországon.
Hszi Csin-ping péntekig tartózkodik Magyarországon.
Katonai ceremóniával fogadták Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát csütörtökön a budai Vár Oroszlános udvarában.
Nem akármilyen menüvel kínálták a kínai elnököt Budapesten.
Nem akármilyen menüvel kínálták a kínai elnököt Budapesten.
A kínai elnök a helyi specialitások nagy rajongója.
Hszi Csin-ping és kísérete a katonai ceremónia után a Sándor-palotába indult.
Hszi Csin-ping állítólag rajong a helyi specialitásokért, amiket kiváló magyar borokkal kísérhet majd.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón beszélt arról, hogy mi áll az államháztartási hiány csökkentése mögött. A tárcavezető szerint tarthatóak lesznek a k
Sulyok Tamás köztársasági elnökkel való találkozója után, kora délután már a Neptun utcában várták a kínai államfőt. Hszi Csin-ping nem véletlenül látogatott el a XV. ker
Magyarországra érkezett Hszi Csin-ping kínai elnök. Húsz éve, azaz két évtizede nem járt a legmagasabb szintű kínai vezető Magyarországon. A Külügyminisztérium természete
Közös sajtótájékoztatót tart a miniszterelnök és a kínai államfő.
A tárgyalások után ismertetik az egyezségeket.
A magyar miniszterelnök és a kínai elnök együtt tájékoztatják a világ nyilvánosságát, miben állapodott meg egymással a két ország a jövőre nézve. A történelmi jelentőségű
Magyarországi látogatásán Hszi Csin-ping magyar állami vezetőkkel tárgyalt, nagy bejelentéseket ígértek előzetesen. A kínai elnök Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen t
16 új bejelentést ígértek Hszi budapesti látogatására.
Húsz év után látogatott Magyarországra a kínai elnök. Hszi Csin-ping nem egyedül érkezett, kormányának számos kulcsfontosságú tagja is Budapestre látogatott, és felesége
Orbán Viktor fontos tárgyaláson volt a kínai elnökkel a Karmelita kolostorban. Itt van a sajtónyilatkozat.
Mutatjuk, miről szólt a sajtótájékoztató.
Eddig nem volt együttműködés a nukleáris iparban Kína és Magyarország között, de ez megváltozik – mondta Orbán Viktor a Hszi Csin-ping kínai elnökkel közösen tartott sajt
A mai napon tartja közös sajtótájékoztatóját Orbán Viktor és Hszi Csin-ping, kínai elnök.
A kínai elnök és a magyar miniszterelnök közös sajtótájékoztatón számolt be a Hszi Csin-ping budapesti látogatásán történt tárgyalások eredményeiről. Az együttműködések a
Csütörtök este megtartotta közös sajtótájékoztatóját a kínai elnök és a magyar miniszterelnök. Az eseményen hosszan méltatták a két ország közötti barátságot, és az is ki
Sajtótájékoztatót tart Szijjártó Péter Hszi Csin-ping sajtótájékoztatója után.
Ennek a konfliktusnak, ennek a háborúnak nincsen megoldása a csatatéren; a csatatéren csak halottak vannak és pusztítás – tette hozzá Orbán Viktor.
Több mint egy órás csúszással kezdődött Hszi Csin-ping és Orbán Viktor közös bejelentése, amelyen kizárólag a közmédia vehetett részt. Sok konkrétum nem derült ki, a legk
Új minőségű erőket is be fognak vetni Magyarországon – tudatta a kínai vezető.
Több mint ötven éve vagyunk ebben az iparágban, és jelenleg is Európa legnagyobb nukleáris fejlesztése Magyarországon történik – közölte a miniszterelnök.
Magyarország mindig is az „egy Kína elvét” vallotta, a kölcsönös tisztelet alapján álltak, és baráti országként tekintettek Kínára – hangsúlyozta.
Hszi Csin-ping szerint soha nem volt ilyen jó a kínai-magyar kapcsolat az elmúlt 75 évben. Orbán pedig bejelentette: a kínai-magyar együttműködést kiterjesztik a nukleári
18 megállapodást írt alá Orbán Viktor és Hszi Csin-ping kínai elnök a találkozójukon – jelentette be Szijjártó Péter külügyminiszter.
Hszi Csin-ping kitért arra: Orbán Viktorral mindketten hisznek abban, hogy a „kölcsönös politikai bizalom szilárd alapot teremtett a kínai-magyar kapcsolatok erősödésének
Stratégiai partnerségről szóló közös nyilatkozatot írt alá Hszi Csin-ping kínai elnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök, mely befektetői megállapodást, mezőgazdasági
Stratégiai partnerségről szóló közös nyilatkozatot írt alá Hszi Csin-ping kínai elnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök, mely befektetői megállapodást, mezőgazdasági
Orbán Viktor hangsúlyozta: megtiszteltetés és nagy lehetőség Magyarország számára, hogy Kína meghívott bennünket a gazdaságának modernizációjában való részvételre.