Varga Judit új életet kezdhet: ebbe a balatoni faluba vonult el a szeretteivel
A volt igazságügyi miniszter a kegyelmi kérvény miatti lemondása óta kerüli a nyilvánosságot. A Blikk felkereste azt a balatoni községet, ahol Varga Judit egyre több időt tölt: a henyeiek azt mondták, az expolitikus már a költözést tervezi, sőt, új párjával, az Állami Számvevőszék elnökével, Windisch Lászlóval is ellátogatott a kis településre.
5 kapcsolódó hír
Abba a balatonhenyei házba költözhet be az egykori igazságügyi miniszter, amelyre korábban Magyar Péterrel felvették a falusi csokot, majd Varga visszafizette azt, miután
A helyiek már nagyon szívesen megismernék az egykori politikust.
A Blikk úgy tudja, Varga és új párja, az ÁSZ-elnök Windisch Lászlóval már egy birkát is vett egy gazdától.
Mégis Varga Judité lehet a balatoni ház, amibe Magyar Péterrel költözött volna? Varga Judit volt igazságügyi miniszter, akit egyre inkább úgy ismernek Magyarországon, min
A Blikk szerint egyre több időt a Balaton-felvidéki Balatonhenyén a nyilvánosság elől visszavonult Varga Judit.