Az EU szerint Lengyelországban helyreállt a jogállamiság, Magyarország egyedül marad az uniós szégyenpadon
Több mint hat év után az Európai Bizottság úgy értékeli, hogy Lengyelország esetében már nem áll fenn a jogállamiság súlyos megsértésének veszélye. Ez azt jelenti, hogy egyedül Magyarország lesz érintve a szavazati jog veszélyével fenyegető eljárásban. A lengyelekkel kapcsolatos döntés a Donald Tusk vezette új kormány lépéseinek köszönhető.
12 kapcsolódó hír
Az Európai Bizottság hétfőn elindítja azt a folyamatot, amelynek célja, hogy hivatalosan is lezárja a Lengyelországgal a jogállamiság hiányosságokról szóló évek óta tartó
Az Európai Bizottság véglegesítette elemzését a jogállamiság lengyelországi helyzetéről az uniós szerződések 7-es cikke szerinti eljárással összefüggésben, és úgy ítélte
Lengyelország jogalkotási és nem jogalkotási intézkedések sorozatát indította el az igazságszolgáltatás függetlenségével kapcsolatosan 2015 óta folyamatosan felvetődő, és
Az Európai Bizottság szerint Lengyelországban már nincs jelen a jogállamiság súlyos megsértésének a veszélye, Magyarország esetében azonban más a helyzet.
Már nem áll fenn az egyértelmű veszélye annak, hogy súlyosan sérüljön a jogállamiság.
Az Európai Bizottság szerint Lengyelország teljesítette a feltételeket, így lezárják az ellenük folytatott eljárást. Az Európai Bizottság véglegesítette elemzését a jogál
Lengyelország hamarosan kikerülhet a 7-es cikkely szerinti eljárás alól.
Lengyelország hamarosan kikerülhet a hetes cikkely szerinti eljárás alól.
Az Európai Bizottság bejelentette, hogy vissza szeretné vonni a lengyel kormányzattal szemben 2017-ben kezdeményezett hetes cikkes eljárást.
E szerint Lengyelországban már nem áll fenn egyértelműen a jogállamiság súlyos megsértésének veszélye. (Külföld)
Az Európai Bizottság hétfőn bejelentette, hogy Lengyelországban már nem áll fenn a jogállamiság súlyos megsértésének közvetlen veszélye, így a 2017 óta folyó 7-es cikk sz
Az Európai Bizottság hat év után kezdeményezni fogja az alapszerződés 7. cikkelye szerinti eljárás lezárását, mivel úgy látja, hogy már nem áll fenn a jogállamisági elvek