Ki fog újépítésű lakást venni ilyen hitelkamatok mellett?
Az idei első negyedévben 23 százalékkal kevesebb új lakás épült, mint egy évvel ezelőtt. Közben 2023-ban jelentősen csökkent a kereslet az új lakások iránt is, aminek eredményeként a kínálat felduzzadt – több új lakásból válogathatnak most a vevők, ez pedig az áremelkedést is jelentősen lelassította. A lakosság és a fejlesztők számára is a kamatkörnyezet jelenti a legnagyobb kihívást.
5 kapcsolódó hír
Budapesten az új lakások átlagos négyzetméterára 1,34 millió forint körül van.
Annyi nincs, hogy a kereslet miatt tömegesen induljanak el beruházások.
Budapesten mindössze négy kerület átlagára van az 1 milliós határ alatt. Idén mindenesetre a tavalyi lefagyás után megmozdult az új lakások piaca.
A fővárosban az új lakások átlagos négyzetméterára 1,34 millió forint, ami csupán 2 százalékkal magasabb a tavalyi és tavalyelőtti árszintnél. Mindössze négy kerület átla
Ellentét alakult ki az országos lakáspiacon. A használt lakásokért élénkül a kereslet, viszont az új építésűekért még nem talált magára.