Több hullámban érkezik a kiadós eső
Több hullámban érkezik csapadék a térségünkbe, azonban nem fog mindenütt esni, az északkeleti, keleti tájakon kisebb a csapadék kialakulásának esélye. A következő napokban is folytatódik a változékony idő – írja a HungaroMet Zrt.
25 kapcsolódó hír
Ma kora délutántól elsősorban a Dunántúl keleti felében helyenként zivatarok kialakulhatnak, amelyek környezetében szélerősödés (55–60 km/h) is előfordulhat.
Pénteken még erősen felhős, borult lesz az ég.
Az ország északkeleti harmadának kivételével nagy területen várható csapadék, néhol erős szél is lehet. (Mozaik)
Többfelé zivatarok pattantak ki csütörtök délután az országban, a folytatásban, illetve estétől pedig az ország északkeleti harmadának kivételével nagy területen várható
Budapestet is elérte az észak felé tartó zivatarlánc, kora este, nem sokkal hat óra után látványos, sötét felhők érkeztek a Budai Vár fölé is.
A következő napokban a szél, az eső és a zivatar lesz a főszereplő.
Talán 20 fok sem lesz a csúcs pénteken, hogy aztán a szombati és vasárnapi időjárást már értékelni tudjuk.
Esős, zivataros időnk lesz pénteken, de egyes helyeken akár 27 fokot is mutathatnak a hőmérők.
Eső, felhőszakadás és zivatar miatt is kiadták a figyelmeztetést.
Több hullámban érkezik csapadék a térségünkbe, azonban nem fog mindenütt esni, az északkeleti, keleti tájakon kisebb a csapadék kialakulásának esélye.
Nem kegyelmez a tavaszinak nem igazán mondható időjárás.
Nem lesz hiány csapadékban az elkövetkezendő napokban.
Többfelé előfordulhat csapadékos időjárás, emellett viszont jelentős lesz a hőmérsékleti kontraszt pénteken.
Komoly zivatarokra kell számítani egyes megyékben, nem valami szép idővel fordulunk rá a hétvégére.
A frontérzékenyek viszont javulást is tapasztalhatnak.
Tizenöt vármegyére adott ki elsőfokú figyelmeztetést zivatar miatt péntek éjfélig a Hungaromet . E szerint Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú.-B
Mutatjuk, mire számítson a következő órákban és a hétvégén.
15 és 27 fok között alakulnak a hőmérsékleti maximumok, az ország északkeleti harmadában lesz melegebb az idő.
Délnyugaton 15–16 fok lehet, északkeleten 26–27 fokig is melegedhet a levegő, 15 vármegyére zivatar veszély miatt riasztást adtak ki. Továbbra is változékony marad az idő
Pénteken a déli órákig az ország délnyugati felén még várható további ismétlődő jellegű csapadék eső, zápor, néhol zivatar formájában, ezért hét megyében felhőszakadás ve
A HungaroMet péntekre az ország jelentős részére figyelmeztetést adott ki, mivel záporok és zivatarok is előfordulhatnak.
Ilyen idő várható az országban a következő napokban.