Menczer Tamás: A NATO óriási lépésekkel halad a háború felé
A NATO 100 milliárd dollárt akar belenyomni, belepumpálni az ukrajnai háborúba – fogalmazott Menczer Tamás. A Fidesz kommunikációs igazgatója elmondta, hogy a NATO-főtitkár az ezzel kapcsolatos első dokumentumot kedden adta ki, amely arról szól, hogy a százmilliárd dollárt hogyan akarják összeszedni, összegyűjteni. A politikus hangsúlyozta, hogy napról napra nagyobb a kockázata tehát a NATO és
3 kapcsolódó hír
Menczer Tamás: Mi ki akarunk maradni a háborús ötletekből.
A NATO óriási lépésekkel megy a háború felé, a katonai szövetség 100 milliárd dollárt „akar belenyomni, belepumpálni” az ukrajnai háborúba – mondta Menczer Tamás.
A Fidesz kommunikációs igazgatója másfél perc alatt 14-szer mondta ki, hogy háború, amitől csak a Fidesz mentheti meg a magyarokat.