Menczer Tamás: Magyar Péter hazatért oda, ahová való, a baloldalra
A Fidesz kommunikációs igazgatóját az ATV Szigorlat című műsorában kérdezték Magyar Péterről. Menczer Tamás a műsorban arra reagált, miszerint Varga Judit ex férje sok lájkot kap a bejegyzéseire Facebookon. A kommunikációs igazgató azonban emlékeztetett, hogy 2022-ben Jakab Péter is úgy hitte, hogy ha megnyeri a “lájkbajnokságot”, akkor esélyes lesz a miniszterelnöki pozícióra, ám még a
5 kapcsolódó hír
A baloldal egyszer már tönkretette az országot, és most is újra tönkretennék.
Menczer Tamás úgy fogalmazott: Magyar Péter háborúpárti, baloldali, külföldről irányított és finanszírozott politikus.
Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs igazgatója szerint nem százezer, hanem csak 25–30 ezer ember vett részt Magyar Péter tüntetésén a Kossuth téren, de azt is elmondta,
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint nem a lájkverseny számít, korábban Jakab Péter is felsült, hiába volt erős a közösségi médiában.
„Az a brancs egyszer már tönkretette az országot”