A pápa a velencei börtönbe látogatott egynapos útja elején
8 kapcsolódó hír
Ez az egyházfő első Rómán túli útja a tavaly szeptemberi rövid franciaországi látogatása óta.
Ferenc pápa vasárnap Velencébe érkezett, első útja a velencei börtönbe vezetett, ahol megtekintett egy kiállítást a Velencei Biennálé keretében.
A Vatikán kiállítását, a "Szememmel" című tárlatot a Giudecca női börtönben rendezték be. (Külföld)
A pápa 2013-as megválasztása óta most járt először Velencében. Ferenc pápa első útja a velencei börtönbe vezetett, ahol megtekintett egy kiállítást a Velencei Biennálé ke
A velencei börtönben tapasztalt benyomásait osztotta meg az egyházfő.
Szokatlan döntés, hogy a női börtönbe helyezték a vatikáni pavilont a Biennálén.
Ferenc pápa vasárnap Velencébe érkezett, első útja a velencei börtönbe vezetett, ahol megtekintett egy kiállítást a Velencei Biennálé keretében.
A velencei út az első a következő három hónapra tervezett négy olaszországi út közül.