„Lehet, piás voltam akkor” – fideszes országgyűlési képviselőre vallott a fideszes polgármester, a nyomozást mégis megszüntették
A 24.hu beszámolója szerint a rendőrség három év nyomozás után zárt le egy, a kormánypártnak kínos ügyet. Az ügyben a polgármesterre valló polgármester most azt mondta, hiába „verklizik” az ügyön akár a portál, akár a polgármester, akár Hadházy Ákos, nem lehet mit tenni. Sőt, szerinte „Hadházy be is kaphatja”.
5 kapcsolódó hír
Pedig korábban ő tett vallomást a rendőrségen, hogy a fideszes országgyűlési képviselő behívatta, és közölte, barátja cégének kell megépítenie a település piacát, különbe
Szalmási József korábban a rendőrségen számolt be arról, hogy Kovács Sándor behívatta, és közölte, a barátja cégének kell megépítenie a település piacát, ellenkező esetbe
Megszüntette a rendőrség a nyírkarászi piac építése ügyében is indított nyomozást, amiben a Fidesz országgyűlési képviselőjére vallott a település fideszes polgármester.
Szalmási József ennyivel kommentálta, hogy bár a rendőrségen Kovács Sándor parlamenti képviselőre vallott egy helyi mutyiügyben, a rendőrség mégis lezárta a nyomozást.
Kovács Sándor Nyírkarász polgármesterének "visszautasíthatatlan ajánlatot" tett.