Két év 8 hónap letöltendőt kért az ügyészség Herczeg Zoltán ellen
A divattervező ellen kábítószer-birtoklás miatt indult eljárás, szombaton kapta meg a hivatalos vádemelést.
9 kapcsolódó hír
Emellett 3 évre eltiltanák a közügyektől, és több mint 3 millió forint megfizetésére is köteleznék.
Ahogy arról korábban már beszámoltunk, Fővárosi Főügyészség azt a tájékoztatást adta, hogy egy 61 éves férfi többször is marihuánát adott el a barátjának, azaz a divatter
Herczeg Zoltán közösségi oldalain megírta, hogy 2 év 8 hónap letöltendő börtönbüntetést, 3 év közügyektől való eltiltást, valamint 3 millió forint szakértői költség megfi
Három évre a közügyektől is eltiltották.
A divattervezőt társával együtt a büntetőeljáráshoz kapcsolódó 3 millió forint szakértői díj megfizetésére is köteleznék. (Bűnügy-baleset)
3 millió forint szakértői költséget is be kellene fizetnie.
A divattervező megkapta a vádemelésről szóló értesítőt. Az ügyészségtől 2 év 8 hónap letöltendő börtönbüntetést kér rá, mellékbüntetésként 3 évre eltiltanák Herczeg Zoltá
Hárommillió forint szakértői költséget is be kellene fizetnie.
„Nyakon vágta” – mondta Herczeg Zoltán Híradónknak, miután kiderült, 2 év 8 hónapra börtönbe küldené az ügyészség. A divattervezőnél másfél éve, egy rajtaütésen találtak