Felszólították Magyar Pétert, hogy nyilvánosan kérjen bocsánatot Varga Judittól, valamint a magyar asszonyoktól és családoktól
A tegnapi nap a hazai közéleti kommunikáció fekete napja volt. A politikai szereplőként újonnan fellépő Magyar Péter ugyanis egy olyan, általa hallhatóan kierőszakolt beszélgetésről készült hangfelvételt hozott nyilvánosságra, melyet az akkori feleségével, saját otthonukban folytatott le. A titokban készült házastársi beszélgetés nyilvánosságra hozatalát követő nyilatkozatokból azután egy olyan családi dráma részleteit ismerhette meg a közvélemény,
19 kapcsolódó hír
Milbacher Dániel politológus szerint míg Magyar Péter egy leleplező hangfelvétellel állt elő, a másik oldal érzelmi és morális kérdést akar csinálni az ügyből. Az elemző
A NER-rel szakító, ellenzéki politikussá avanzsáló Magyar Péter jogi képviselője szerint a nyomozóhatóságnak mindegyik a hangfelvételen szereplő illetőt meg kell kérdezni
Varga Judit egykori igazságügyi miniszter, Magyar Péter volt felesége megtörte a csendet. Hajdú Péternek arról beszélt, hogy éveken át épült bántalmazó kapcsolatuk Magyar
Varga Judit Hajdú Péter vendége volt a Frizbi TV nevű YouTube csatornán, ahol eddig nem ismert, megdöbbentő részleteket is elárult az erőszakos, agresszív Magyar Péterről
A volt igazságügyi miniszter Hajdú Péternek beszélt a házasságáról.
Kiöntötte a szívét a volt igazságügyi miniszter.
Magyar Péter máris reagált volt felesége, Varga Judit Hajdú Péter Frizbi című műsorában tett kijelentéseire.
A volt igazságügyi miniszter Hajdú Péter műsorában tálal ki házasságáról.
A műsorvezető Magyar Péterről is beszélt a volt igazságügyi miniszterrel készített interjúja után.
A volt miniszter szerint volt férje, Magyar Péter „nem az az ember, akinek a külvilág felé mutatja magát”. Varga Judit volt igazságügy miniszter exkluzív interjút adott H
Megszólalt Varga Judit, Hajdú Péternek beszélt a házasságáról a Frizbi TV YouTube csatornáján.
Megdöbbentő és sosem hallott részletek derültek ki a családi drámáról.
Megszólalt Varga Judit, Hajdú Péternek beszélt a házasságáról a Frizbi TV YouTube csatornáján.
Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter a Frizbi TV műsorának teljes adása, amelyben beszélt a volt férjéhez fűződő viszonyáról. Magyar Péter még az előzetesre reagált
Megszólalt Varga Judit Hajdú Péter Frizbi című műsorában.
Varga Judit Hajdú Péter vendége volt a Frizbi TV nevű YouTube-csatornán, ahol eddig nem ismert, megdöbbentő részleteket is elárult az erőszakos, agresszív Magyar Péterről
Az interjúban az exminiszter meglehetősen sokszor használt pszichológiai szakkifejezéseket, mint a nárcisztikus, a terror és az abúzus. Ugyanakkor fizikai bántalmazásról