Ugyanoda kéne járatni a gyerekét, ahol Mauglinak csúfolták az óvónők
Hiába szeretné másik óvodába íratni az autizmussal élő kisfiát, akit Mauglinak csúfoltak az óvónők – erre panaszkodik az anya. Azt mondja, a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat ugyanazt az intézményt jelölte ki, ahol korábban verbálisan bántották a gyerekét. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint az lenne a legfontosabb, hogy a fiú biztonságos közegbe kerülhessen. Az ügyben sem az illetékes szakszolgálat, sem pedig az Észak-Budapesti Tankerületi Központ nem válaszolt az RTL Híradó megkeresésére.
5 kapcsolódó hír
Nem engedik az édesanyának, hogy másik óvodába írassa be gyermekét, így az autista kisfiúnak továbbra is abba a harmadik kerületi intézménybe kell járnia, ahol több alkal
Az anyuka szerint viszont ez nem jó ötlet.
Az anyuka hiába vinné máshova, a pedagógiai szakszolgálat ugyanazt az óbudai óvodát jelölte ki, ahol Mauglinak nevezték a fiút, kiabáltak vele.
Nem érzi biztonságban a fiát.
Nem jelöltek ki új intézményt a kisgyereknek.