Mutatjuk ki látja el a köztársasági elnök feladatait, amíg megtalálják Novák Katalin utódját
Az államfő helyettesítése idején az Országgyűlés elnöke országgyűlési képviselői jogait nem gyakorolhatja.
11 kapcsolódó hír
A jelölés érvényességéhez az országgyűlési képviselők legalább egyötödének írásbeli ajánlása szükséges.
Összeszedtük, mit érdemes tudni arról, ki lehet elnök, hogyan választják meg, és mik a jogkörei.
A következő két hétben azon dolgozik a távozó köztársasági elnök, hogy márciusban átadhassa a Sándor-palotát a következő államfőnek.
Kárpátaljára is ellátogatott volna az ukrajnai háború kitörésének második évfordulóján.
Montenegróba, valamint az ukrajnai háború kitörésének második évfordulóján Kárpátaljára látogatott volna.
Nem lesz több hivatalos útja a még két hétig államfő Novák Katalinnak.
Montenegrói és kárpátaljai útjára sem megy már el.