"Balog Zoltán és Novák Katalin valljon színt!" – erkölcsi válságban az ország a kegyelmi ügy után?
Gégény István, a Szemlélek lapigazgatója szerint erkölcsi válságba került az ország, és Balog Zoltán református püspöknek sok mindent kellene tisztáznia.
12 kapcsolódó hír
A 444 értesülései szerint az egykori humánminiszter, jelenlegi református püspök a kegyelmi döntés előtt találkozót hozott össze Novák Katalin és K. Endre felesége között
Ő szervezhette meg a kegyelmi döntés előtt a pedofil bűncselekményben bűnségedként elítélt K. Endre felesége és Novák Katalin találkozóját.
A püspök kulcsfontosságú szereplő lett a kegyelmi botrányban.
Balog Zoltán református püspököt sejtik a bicskei igazgatóhelyettes kegyelmi ügyének hátterében – erről írt a Direkt36 és a Telex. A portálok belső információkra hivatkoz
Novák Katalin és Varga Judit lemondása után Balog Zoltán egykori emberierőforrás-miniszter, református püspök a kegyelmi ügy újabb felelőse. Balogot, aki évtizedeken át b
A volt tárcavezetőből lett püspök nem sokkal az alkotmánymódosítás előtt azt jelentette be, hogy elmegy imádkozni. (Belföld)
A szokásosnál enyhébb február a hónap közepén bekeményít egy kicsit, jön a hajnali fagy, akár –45fokig is süllyedhet a levegő hőmérséklete.
A püspök állítólag régről ismeri K. Endrét.
Az Orbán-rendszer ellen identitásmerényletet követtek el a családvédő-nők Puzsér Róbert szerint.
A 444 úgy tudja, hogy a kegyelmi döntést, azaz 2023. április 23-át megelőzően Balog Zoltán találkozót szervezett Novák Katalin és K. Endre felesége között.
Nagy bajban lehet Balog Zoltán református püspök, aki maga szervezhette a találkozót K. Endre felesége és Novák Katalin között. A miniszterelnök sajtósa sürgősséggel reag
Ausztriában került elő Balog Zoltán református püspök, aki püspöktársaival akar egyeztetni, mielőtt válaszol a kérdésekre.