Rákay Philip azt állítja, nem volt köze a milliárdokhoz, de a szerződése szerint ellenőriznie kellett a pénzügyeket
Az Indexnek azt nyilatkozta, hogy nem volt szerepe abban a projektcégben, amelynek napi szintű elszámolási kötelezettsége volt.
6 kapcsolódó hír
49 millió forint plusz áfa produceri díj illette meg Rákay Philip cégét a Most vagy soha! című filmért, emellett a produkcióból származó nettó bevétel egy részére is jogo
A producer korábban visszautasította, hogy bármi köze lenne a NAV által is vizsgált produkció állami támogatásához, a szerződéséből viszont más látszik.
Rákay saját bevallása szerint nem emlékszik a szerződésére, nem magolta be azt pontról pontra.
Rákay Philip korábban kijelentette: semmiféle személyes felelőssége nem volt a sokmilliárdos állami támogatás elköltésében. A szerződése nem erről árulkodik.
A Fidesz-közeli üzletember azt mondta, több producer is dolgozott a filmen, ő a kreatív részért felelt, szétosztották a feladatokat és nem úgy dolgoztak, hogy mindenki be
Rákay Philip azt állítja, nem volt köze a gyártási feladatokhoz és az állami támogatás felhasználásáról szóló döntésekhez. A produceri szerződése szerint azonban feladata