"Nyugalomra vágyom, nem statisztaszerepre" – Borkai végleg befejezte, visszavonult a politikától
9 kapcsolódó hír
Az RTL Híradó azt is kiderítette, ki lehet az utódja. Borkai Zsolt hétfőn jelentette be, hogy lemond győri önkormányzati képviselői mandátumáról és visszavonul a politiká
Pócs János vállalná a vizsgálatot, de csak ha Magyar Péter is vele tart. A KDNP viccnek tartja az elképzelést, a Mi Hazánk viszont támogatná azt.
Csak azok kaphatnának több pénzt, amelyek jól teljesítenek a várólista-csökkentő programban. Vizsgálnák a dolgozók gyorsaságát és a munkájuk minőségét is. Ehhez úgyneveze
Az egyik szakdolgozó az RTL Híradónak azt mondta, akár 400 ezer forinttal kevesebb fizetést kaphat novemberben, mert csak később fizetik ki a pótlékokat és a túlórapénzt.
Egy gyerek életét nem lehet években mérni, de a fia haláláért felelősnek tartott két úszómesternek és egy tanárnak súlyosabb büntetést kellene kapnia. Így reagált az RTL
Egy 51 éves férfi vasárnap bezárta és késsel fenyegette szüleit Szentendrén, majd a gyanú szerint felgyújtotta a házukat. Az apja még ki tudott menekülni az épületből, az
Az egészségügy központosítását is tervezik egy hétfői konferencián elhangzottak alapján.
Két évad után megcserélődtek a szerepek, és ezúttal Sebestyén Balázsnak, Frohner Fecónak, valamint Pápai Jocinak kell elrejtőznie az őket üldöző celebek elől. A Célpontok
A dolgozók teljesítményét is mérné.