Tarr Zoltán bejelentette: vizsgálat indul a Budapesti Operettszínház ügyében
A színház dolgozói titkos társulási ülést tartottak, és átvilágítást kértek a minisztériumtól.
6 kapcsolódó hír
A színház dolgozói pár napja tartottak titkos társulati ülést a problémáik miatt.
Bejelentését a társulat tiltakozása előzte meg, akik Kiss-B. Atilla igazgató lemondását várják.
Több társulati tag tiltakozik a színház vezetése ellen, már saját emojit is használnak erre.
Még hétfőn titkos társulati ülést tartottak az intézményben, többek szerint az igazgató, Kiss-B. Attila lemondása lenne a legjobb megoldás.
Vizsgálat indítását kezdeményezi Tarr Zoltán kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a Budapesti Operettszínház ügyében. A miniszter szerda este a Facebook-oldalán
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a közösségi médiában szerda este jelentette be, minisztériuma birtokába jutott információk alapján v