Alapjaiban szabna át több területet a kormány, itt az öt javaslat
21 kapcsolódó hír
Háromhetes munkarendre tér át a parlament, most hétfőn és kedden, a jövő héten pedig hétfőn tart plenáris ülést az Országgyűlés. Az interpellációk és azonnali kérdések id
Döntenek arról is, hogy visszakerüljön a fővároshoz több, a NER idején az V. kerületnek átadott közterület, például a Vörösmarty és a Széchenyi tér.
Magyar Péter ismét felszólal napirend előtt a kétnapos parlamenti ülés kezdetén. Szekeres Pál volt EP-képviselő személyében új tagja lehet a Fidesz-frakciónak.
Az Országgyűlés hétfői ülése délután 13 órakor kezdődik, Magyar Péter napirend előtti felszólalásával. Az eseményen a miniszterelnök beszédére az ellenzéki frakciók vezet
Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődik hétfőn az Országgyűlés kétnapos ülése. A kormányfő a múlt kedden az ellenzéki képviselők magatartásár
Baka András és Magyar Péter is a parlamentben.
Bóka János azzal indokolta ezt, hogy „Sulyok Tamás önkényes elmozdítását” nem fogadják el, és nem fogják jelenlétükkel legitimálni azt, amit nem fogadnak el.
Bóka János azzal indokolta ezt, hogy „Sulyok Tamás önkényes elmozdítását” nem fogadják el, és nem fogják jelenlétükkel legitimálni azt, amit nem fogadnak el.
A Fidesz képviselői nem vesznek részt Baka András köztársasági elnök napirend előtti felszólalásán hétfőn az Országgyűlésben.
Bóka János közölte, hogy a Fidesz „a hatalmi önkényhez nem asszisztál”.
Az ellenzéki párt elfogadhatatlannak tartja Sulyok Tamás „önkényes elmozdítását”.
A Fidesz képviselői nem vesznek részt Baka András köztársasági elnök napirend előtti felszólalásán hétfőn az Országgyűlésben.
Magyar Péter és Baka András is napirend előtt beszél majd.
Ezt a Fidesz frakcióvezetője, Bóka János jelentette be, azt mondta, „nem fogják jelenlétükkel legitimálni” azt, amit elfogadhatatlannak tartanak.
A Fidesz képviselői nem vesznek részt Baka András köztársasági elnök napirend előtti felszólalásán hétfőn az Országgyűlésben.
Újra ülésezik a parlament, miután a kormány múlt héten bejelentette, hogy felmondaná az autópálya-koncessziót és átalakítja a gyermekvédelmi törvényt. A Fidesz újra képvi
Baka András jelölte legfőbb ügyésznek Szathmáry Zoltánt, majd napirend előtt felszólal az Országgyűlésben. A Fidesz és a KDNP képviselői nem vesznek részt a felszólalás i
Az Országgyűlés hétfőn délután 13 órakor tartja ülését, amelyet Baka András köztársasági elnök és Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalása nyit meg. Az el
Nem vesznek részt a Fidesz országgyűlési képviselői Baka András köztársasági elnök hétfői, napirend előtti felszólalásán – jelentette be Bóka János, a párt frakcióvezetőj