Gasly a pole-ból, Antonelli a mezőny végéről várja a rajtot – Olasz Nagydíj, verseny
A francia mellől Russell, a második sorból a két Ferrari, míg az ötödik helyről Verstappen rugaszkodhat el.
17 kapcsolódó hír
Már a monzai futam elején meg kellett szakítani a versenyt.
Antonelli, Russell és Verstappen ünnepelhetett, Leclerc már a második körben kiesett, ráadásul a házon belüli csata nehéz helyzetbe hozta Hamiltont is. Gasly-nak a pole u
Óriási meglepetésre Pierre Gasly (Alpine) várta a monzai rajtot az első helyről. Mögötte volt némi változás, hiszen Oscar Piastri (McLaren) háromhelyes büntetés kapott az
A vb-éllovast piros zászló is segítette az 1983 óta nem látott felzárkózásban.
60 éve nem történt ilyen Monzában.
Elképesztő versenyen győzött a világbajnoki pontversenyt vezető olasz.
Hatalmas versenyzést bemutatva megnyerte hazai futamát Kimi Antonelli. Kettős győzelmet aratott a Mercedes, Max Verstappen felfért a dobogóra, az Alpine és a Ferrari pedi
A Mercedes pilótája, Kimi Antonelli hatvan év elteltével az első olasz versenyző lett, aki diadalmaskodni tudott hazai pályán, a monzai aszfaltcsíkon.
Antonelli előnye 66 pont, Russell lehagyta Hamiltont, akire Norris tovább közeledett a tabellán. Az Alpine nem tudott igazán nagyot szakítani, Tsunoda az idei 20. pontsze
18 helyet javítva jött fel a mezőny élére a Mercedes hazai hőse, aki hosszú idő után az első olasz lett, aki megnyerte az Olasz Nagydíjat. Elérzékenyült, pláne, mert egy
Az olasz idén hetedszer nyert Forma-1 futamot, és már a pontversenyben is óriási az előnye.
A második helyen célba érő Russell úgy érzi, a Mercedes helyesen döntött, amikor megosztotta versenyzői stratégiáját. Bár meglepte Antonelli kerékcseréje, elismerte csapa
Mindent megpróbált, de a többiek túl gyorsak voltak. Egy idő után már csak a saját versenyét futotta, ennek fényében elégedett a harmadik hellyel a Red Bull hollandja.
Antonelli vezetése lenyűgözte, Russell számára pedig szerinte nem tudták volna ugyanazt a taktikát biztosítani, mint csapattársának. Ettől függetlenül a britet is dicsért
Az olasz egyáltalán nem számolt azzal, hogy a büntetése után a dobogó tetején ünnepelhet hazai közönség előtt.
A világbajnoki pontversenyt vezető és hazai közönség előtt szereplő Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes pilótája a 19. helyről rajtolva nyerte meg a Forma-1-es Olasz Nagydí
Hatvan év után nyert újra olasz pilóta Monzában F1-es viadalt.