Sulyok Tamás: Nincs okom a lemondásra
A köztársasági elnök szerint semmiképpen sem lehet a jogállamisággal összhangban lévő megoldásnak nevezni az alaptörvény módosítását.
12 kapcsolódó hír
Semmiképpen sem lehet a jogállamisággal összhangban lévő megoldásnak nevezni az alaptörvény tizenhetedik módosításáról szóló javaslatot, amely szerint megszűnne a jelenle
Az államfő éles kritikával illette a Tisza Párt javaslatát.
A javaslat szerinte azért aggályos, mert egy konkrét személyre szabták, nem általában az elnöki tisztségre vonatkozik.
Szerinte Magyar Péter nem talált közjogi indokot az eltávolítására.
Nincs okom a lemondásra, és a miniszterelnök eddig nem talált közjogi indokot az eltávolításomra, reagált a köztársasági elnök.
A köztársasági elnök az alaptörvény tizenhetedik módosításáról szóló javaslatot elemezte.
Az államfő szerint a kormány nemcsak őt, hanem az Alkotmánybíróság elnökét és a Kúria elnökét is politikai indokok alapján kívánja leváltani.
Az is felmerült benne, hogy a Tisza hatalomközpontosítása esetlegesen a demokráciát is elsöpörheti.
Megszólalt Sulyok Tamás köztársasági elnök, miután Magyar Péter miniszterelnök benyújtotta az Alaptörvény 17. módosítását, amely a jelenlegi államfő megbízatásának megszü
Sulyok Tamás újfent egy külföldi lapnak beszélt arról, hogy nem ért egyet azzal, hogy a Tisza-kormány alaptörvény-módosítással kívánja eltávolítani őt a hivatalából, mive
Semmiképpen sem lehet a jogállamisággal összhangban lévő megoldásnak nevezni az alaptörvény tizenhetedik módosításáról szóló javaslatot, amely szerint megszűnne a jelenle