Dráma dráma hátán Silverstone-ban, Leclerc a futamgyőztes, de Russell a legnagyobb nyertes
Antonelli autója megadta magát, Verstappen kiesett, Hamiltont feleslegesen vitték ki.
10 kapcsolódó hír
Antonelli egy technikai hiba miatt pontot sem szerzett, Verstappen a hajrában a dobogóról dobta el a Red Bullt, a Ferrari pedig a kettős győzelmet: Leclerc-sikerrel zárul
Leclerc, Russell, Hamilton lett a top három a befutónál, Antonelli újabb balszerencsét könyvelhet el: győzelem helyett nullázott a vb-éllovas.
Antonelli előnye vészesen fogy, Russell és Hamilton is közelít az olaszra: így állnak a tabellák az F1-es Brit Nagydíjat követően.
Technikai probléma Antonellinél, Verstappen alatt megpördült az autó, a Ferrari pedig a végén ismét eltaktikázta magát.
A Ferrari monacói pilótája mögött a hazai közönség előtt szereplő George Russell (Mercedes) ért célba, míg a dobogó legalsó fokára csapattársa, a szintén brit Lewis Hamil
Lewis Hamilton gratulált Leclerc-nek és a Ferrarinak is, a harmadik hely ellenére nem volt elégedetlen az autóból kiszállva az F1-es Brit Nagydíj végén.
Egy versenyen belül volt balszerencsés és szerencsés a Mercedes britje, így nagyon elégedett azzal, hogy sikerült a második helyen célba érnie. Hosszabb távon sem adta mé
Lando Norris szerint csak az eredmény és a lelátója a pozitívum ebből a hétvégéből: az autó lassú, a szabályrendszer továbbra is fájdalmas, nincs minek örülni.
Szerinte rengeteg pontot vesztegetnek el ezekkel a meghibásodásokkal, ráadásul a Ferrari autója is felgyorsult, de Russell második helyének nagyon tud örülni.