Charles Leclerc ünnepelt, Kimi Antonelli szomorkodott a Brit Nagydíj után
Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője nyerte a Forma-1-es Brit Nagydíjat vasárnap Silverstone-ban. A 28 éves pilótának ez az idei második és pályafutása kilencedik futamgyőzelme. Leclerc mögött másodikként a hazai környezetben versenyző George Russell végzett a Mercedesszel, míg a harmadik helyen a hétszeres világbajnok, szintén hazai futamát teljesítő Lewis Hamilton ért célba a másik Ferrarival.
1 kapcsolódó hír
A világbajnoki pontversenyben vezető Andrea Kimi Antonelli sokáig jól állt, ám egy technikai hiba miatt csak a kilencedik helyen ért célba, végül pedig időbüntetése miatt