Tisza-kormány: véleményezhető az ügynökakták nyilvánosságáról szóló javaslat, újabb pozíciójából mentették fel Guller Zolánt
A kormány társadalmi egyeztetésre bocsátotta azt a törvényjavaslatot, amely az 1956-os forradalom 70. évfordulójára nyilvánossá tenné az egykori állambiztonsági szervek iratait, köztük a hatos kartonokat és a mágnesszalagos nyilvántartásokat is. Török Gábor legfrissebb elemzésében azt írta, hogy a közvélemény-kutatások történelmi Tisza-fölényt mutatnak, miközben szerinte a Fidesz megújulás nélkül nem számíthat automatikus visszarendeződésre. Első fokon egy évre eltiltotta a tervezéstől a Magyar Építész Kamara Taraczky Dánielt a hatvanpusztai uradalom műemlék istállóépületeinek lebontása miatt, az építész azonban fellebbezett. Megnyílt két, összesen több mint 500 milliárd forint értékű energetikai pályázat az okosmérők telepítésére és a villamosenergia-hálózat korszerűsítésére. A külügyi tárcánál zajló átvilágítás során kiderült, hogy Szijjártó Péter egykori miniszter magánrepülős útjaira több mint 5 milliárd forintot költöttek. Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter hűtlen kezelés gyanúja miatt feljelentést tett a MedCenter-ügyben. Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter visszahívta Guller Zoltánt a Magyar Turisztikai Ügynökség igazgatóságának elnöki és tagsági tisztségéből.
11 kapcsolódó hír
Egyelőre nem valósul meg a kampányban ígért családi pótlék megduplázása. Magyar Péter szerint a családi pótlék emelése továbbra is cél.
Nem pont ez volt az ígéret.
Körülbelül 400 ezer gyermek után fog járni 100 ezer forint a családoknak
Súlyos forintok múlnak majd a kormány lépésén.
Úgy módosítják a jogszabályokat, hogy a százezer forintos iskolakezdési támogatás adómentes legyen, és ne lehessen végrehajtás alá vonni – közölte Kármán András pénzügymi
A tárcavezető közölte, hogy mintegy 400 ezer gyermek után jár majd a 100 ezer forint.
Súlyos forintok múlnak majd a lépésen.
A Világgazdaság megbízható, naprakész, objektív információforrás, az üzleti élet befolyásos, mértékadó lapja.
Úgy módosítják a jogszabályokat, hogy a százezer forintos iskolakezdési támogatás adómentes legyen, és ne lehessen végrehajtás alá vonni.
Úgy módosítják a jogszabályokat, hogy a százezer forintos iskolakezdési támogatás adómentes legyen, és ne lehessen végrehajtás alá vonni – közölte Kármán András pénzügymi
Újabb részleteket osztott meg a kormány a szeptemberi iskolakezdési támogatásról. Kármán András pénzügyminiszter a Facebook-oldalán jelentette be, hogy a 100 ezer forinto