Radnai Márk: Valakiknek nagyon fontos, hogy összemossák a nevem a maffiával
Határozottan elutasította, hogy rajta, vagy édesapján keresztül háttéralkukat lehetne kötni.
6 kapcsolódó hír
A Tisza politikusa szerint semmiféle háttéralkukról nem lehet szó.
A Tisza alelnöke azután szólal meg, hogy kiderült, a választásokat követően Rogán Antal barátja találkozott az apjával. Radnai Márk szerint vannak, akik az ő nevére hivat
A Tisza alelnöke szerint vannak, akik az ő nevére hivatkozva tárgyalnak a NER szereplőivel, „befolyást vagy személyes előnyt próbálnak szerezni”.
Nem tárgyalok a NER tagjaival, ahogy korábban sem tettem soha – írta Radnai Márk, a Tisza Párt alelnöke közösségi oldalán kedden.
Nincs egyezkedés – közölte.
Nem tárgyalok a ner tagjaival, ahogy korábban sem tettem soha – írta Radnai Márk, a Tisza Párt alelnöke közösségi oldalán.