Keddre is érvényben marad a piros riasztás, holnap tetőzik a hőség hazánkban
Kedden a sok napsütés mellett kevés gomolyfelhő lesz az égen. Ma az Északi-középhegységben és a keleti megyékben, holnap elsősorban a Dunától keletre alakulhat ki zápor, zivatar.
8 kapcsolódó hír
Kedden a Dunántúlon már északira, északnyugatira fordul és megélénkül a szél, néhol viharos is lesz.
Az egész országra harmadfokú riasztást adtak ki.
Kedden tetőzik a hőség, szerdától érkezik a felfrissülés.
A továbbra is fennálló extrém hőség mellett ma már zivatar miatt is figyelmeztetést adtak ki. Az ország nagy részén lehet számítani a hőség mellett kialakuló viharokra, v
Már nem kell sokat kibírni.
Kedden melegebb lehet Magyarországon, mint korábban valaha – írja előrejelzésében a HungaroMet.
Tetőzik a napok óta tartó hőség.
De így is 36 és 39 fok között alakul a hőmérséklet.