Biztonsági szakértő üzent Magyar Péternek: „ismét szólok, komoly baj lesz”
Nem az eszköz érdekes, hanem a folyamat. Most éppen egy tojás volt, előtte köpés, leöntés, ezúttal dobott tárgy: különböző elkövetők és helyzetek, egyelőre bizonyított kapcsolat nélkül. Mégis van közö
9 kapcsolódó hír
A miniszterelnök Szolnokon tartott szombati beszédét próbálta megzavarni az 51 éves, abonyi férfi.
Garázdaság és rendzavarás miatt állították elő a férfit.
Garázdaság és rendzavarás szabálysértése miatt állították elő a szolnoki rendőrök azt a férfit, aki szombaton tojást dobott Magyar Péter felé.
Szabálysértés miatt intézkedtek vele szemben.
Az 51 éves abonyi férfit a meghallgatás után szabadon engedték.
Magyar szerint ezekben az emberekben a frusztráció onnan ered, hogy a politikai közösségük, a pártjuk, amiben sokáig hittek, „most szétesni látszik”.
A rendőrség garázdaság és rendzavarás szabálysértés elkövetése miatt hallgatta meg azt a férfit, aki tojással próbálta megdobni Magyar Péter miniszterelnököt országjárása
A Magyar Péter elleni fizikai támadások aggodalomra adnak okot, és még időben szigorítani kellene a miniszterelnök védelmén.