Sulyok elnöki határozatban tiltakozik az alaptörvény-módosítás ellen, és verbális abúzust emleget
Ritka pillanat, hogy határozatban tiltakozik valami ellen az elnök, amit amúgy aláírt.
7 kapcsolódó hír
Bár aláírta az Országgyűlés által elfogadott alaptörvény-módosítást, és ezzel félreállítota magát az útból, Sulyok Tamás köztársasági elnök külön határozatban fejtette ki
Sulyok Tamás saját alkotmányos tehetetlenségét hangsúlyozta a saját elmozdítását is tartalmazó alkotmánymódosítás kihirdetéséről szóló határozatban. Sulyok állítása szeri
Erős mondatok vannak benne.
Sulyok értékelése szerint a köztársasági elnök mozgástere rendkívül szűk volt.
Súlyos tartalmi ellenvetései vannak az elfogadott Alaptörvény-módosítással.
Ezekkel a gondolatokkal és kitételekkel írta alá a köztársasági elnök a Magyar Péter által benyújtott és az Országgyűlés tiszás kétharmada által hétfőn elfogadott 17. Ala
Hatalmas vihart kavart a hazai politikai életben, hogy Sulyok Tamás köztársasági elnök aláírta az alaptörvény módosítását.