Kemény üzenetet küldött Polt Péternek Gajdos László: „Nincs több érinthetetlen ember”
A tizenhetedik alkotmánymódosításnak több fontos eleme is van, ezek közé tartozik Polt Péter alkotmánybírósági elnöki megbízatásának megszűnése is, mivel betöltötte a 70. életévét, ezzel lezárult egy korszak – hívta fel a figyelmet az élő környezetért felelős miniszter vasárnap a Facebook-oldalán.
7 kapcsolódó hír
„Nem Facebook-bejegyzés dönt a felelősségről” – üzente az Alkotmánybíróság elnöke.
Nyilvános közleményben reagált Polt Péter, az Alkotmánybíróság elnöke Gajdos László élő környezetért felelős miniszter korábbi kijelentéseire. A volt legfőbb ügyész szeri
Gyorsan tanul főnökétől Gajdos László, aki most Polt Péterbe szállt bele.
Az Alkotmánybíróság elnöke nehezményezte, hogy a miniszter azt írta, megszűnt a védettsége.
Az alkotmánybíróság elnöke szerint a Gajdos László egyetlen konkrétumot sem nevezett meg vele kapcsolatban
Az alkotmánybírósági elnöke a közvélemény pontos tájékoztatására hivatkozva reagált a Tisza-kormány miniszterének szavaira.