Lázár János egykori helyettese lett Áder János alapítványának főigazgatója
Lemondott Martonyi János a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi tagságáról – tudta meg az RTL Híradó. A bírósági papírok szerint a volt fideszes külügyminiszter helyére Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia nemrég leköszönt elnöke került. Áder János volt köztársasági elnök alapítványának új főigazgatója közben Csepreghy Nándor lett, aki Lázár János miniszterhelyettese volt. Ő híradónknak azt mondta, korábbi pozíciójába tért vissza, a fizetése pedig havi nettó kétmillió forint.
6 kapcsolódó hír
Személyi változások történtek Áder János volt köztársasági elnök Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítványánál. Az RTL Híradó értesülése szerint lemondott kuratóriumi tagságáról
Az MTA nemrég leköszönt elnöke kuratóriumi tagságáról lemondott Martonyi Jánost követte.
Áder János volt köztársasági elnök alapítványának új főigazgatója pedig Csepreghy Nándor lett, aki Lázár János miniszterhelyettese volt, és nettó kétmillió forintot kap a
Csepreghy Nándor havi nettó 2 millió forintért látja el a feladatait az alapítványnál.
Az Áder-alapítvány régi-új főigazgatója Lázár János bizalmasa, Csepreghy Nándor lett.
Csepreghy Nándor lett a Kék Bolgyó Alapítvány új főigazgatója.